Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:29
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Folyamatosan nyitnak a szállodák, számtalan helyen hónapok után a pünkösdi hétvégén fogadnak ismét vendégeket. Összességében a tavalyinál biztos, hogy rosszabb lesz a szezon – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke, aki szerint garantálni lehet a vendégek biztonságát. Márciusban 400 ezer forint fölé emelkedett a bruttó átlagkereset Magyarországon. Ez 9 százalékos növekedés a tavalyi adathoz képest. Az elemző szerint torzít a statisztika, ugyanis a legkisebbekkel nem számol. Rájuk pedig már bőven hatott a koronavírus. Éleződik a helyzet Hong Kongban. Ugyanis a kínai parlament elfogadta a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvénytervezetet. A jogszabály Hongkong autonómiáját korlátozza, az USA korábban kijelentette, ha rábólintanak a tervezetre, nem tekinti többé Hong Kongot autonóm területnek. Jelentős lemaradásban van Magyarország az Unió átlagához képest tejfogyasztásban. Kampányba kezdenek, hogy változtassanak ezen. De lesz szó arról is, hogy elhalasztották a Spacex és a NASA közös űrrepülését, a következő időpont magyar idő szerint szombat este. Mi a helyzet most? Ilyenkor mit kell csinálni? Hogyan élnek ezekben a napokban az asztronauták? Ezekre a kérdésekre is keressük a választ. Élőben hívjuk a növekedés.hu újságíróját, hogy a legérdekesebb piaci fejleményeket elemezzük. Várja Önöket Nagy Károly.
-
11:05
Soul History
Délelőtt 11:00-13:00-ig az utolsó Akvárium Klubban rögzített SOUL History Különkiadás vár ránk. Ezen az estén a Főhősök el sem fértek az SHVL kanapéján, hisz négyen voltak, de a téma csak h?rom betű: “KEK”, azaz a legend?s Kertészeti Egyetem Klubja, amely falak titkairól Dr.Palkovics László Amand rendező és jelenlegi rektor, Turbók János – Turbina zenei főrendező, Papp Gyula meghatározó muzsikus és Dj. D.Molnár György lemezlovas házigazda mesélnek. A befejező adás sem maradhat egymás ugratása és kedvenc koncertjeik felidézése nélkül, de az SHVL Band is kiegészül a bankettre Gyuszival 4 tagúvá. Az SHVL otthonadói, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert fesztiváltörténeti különkiadás helyszíni vizuállal pedig az alábbi linken nézhető vissza: https://youtu.be/wT7EMM898m8 Lazítsanak Velünk!
-
13:05
-
13:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:05
Prémium Kategória Túrós-Bense Leventével
A piaci mozgások alapján az látszik, hogy a befektetők a gazdaságok V alakú felpattanását árazzák, ami Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezetője elemzője szerint túlzottan optimista forgatókönyv. A szakértő itthon 5 százalékos GDP-visszaesésre számít idén, de ha járványnak lesz második hulláma, akkor a recesszió tovább mélyülhet. A blue chipek esetében is ez a forgatókönyv a legnagyobb kockázat, V alakú visszapattanás estén ugyanakkor jelentős felértékelődési potenciál van mind a négy papírban. Ebben az időszakban ugyanakkor érdemes óvatosan, 3-5 százalékos stoppal vásárolni, hiszen nagyon gyorsan fordulhat a befektetői hangulat. Pénteken a 17 órai hírek után várja Önöket a Prémium kategóriában Túrós-Bense Levente, szerkesztő-műsorvezető.
-
18:05
A Nap Vendége
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. A műsorvezető Hídvégi Krisztina.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
Hiába jelenik meg egyre több hír a kibertámadások okozta károkról, sok magyar cég annak ellenére sem veszi komolyan ezeket, hogy a legújabb uniós szabályozás az úgynevezett NIS2 (niskettő) immár kötelezi is őket kibervédelmi kiadásokra.
- Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
- Fékezni a tragédiákat – Az önvezetés ígérete és az egyre okosabb autók az utakon
- 683 ezer forint a bruttó átlagkereset, lassulhat a bérnövekedés
- Átadták Magyarország egyik legnagyobb áramhálózati alállomását
- Mikor érdemes közjegyzőhöz fordulni lakásbérlésnél?
- A Sanofi Budapest Hub bővülő irodával erősíti az innovációt és jövőállóságot
- A statisztika és a valóság: miért érzékelnek a magyarok sokkal nagyobb drágulást?
- Gyorshajtás, agresszív sofőrök, vezetés közbeni mobilozás – Veszélyek az utakon
- Ársapkával fagyasztották be a budapesti garzonok száguldó árait
- Plázába költözött a jövő mobilitása – megnyílt a BYD új autószalonja
- Az öröklés árnyoldala: amikor a hagyaték nemcsak vagyont, hanem adósságot is jelent
- Megmenthető-e a Sziget? Gerendai visszatérhet, de új üzleti modell kell
- Hollandiában leváltották a kínai chipgyár vezetését, újabb csata a technológiai háborúban
- Pörög az amerikai gyorsjelentési szezon – jó állapotban az amerikai gazdaság
- Ingatlanpiaci boom: látványosan felpörgött a budapesti új lakások értékesítése
- Vasúti egyeskocsi-fuvarozás: hogyan tovább a támogatási időszak lezárulta után?
- Rástartolna a 3%-os lakáshitelre? Így igazodjon el a szabályok útvesztőiben
- Magyar bravúr Portugáliában: Hrutka János így látja a 2–2-es döntetlent
- Egy lépésre a bóvlitól – Kivárnak a hitelminősítők
- Lassult az új építésű lakások áremelkedése Budapesten, de a kereslet továbbra is élénk
Friss hírek
-
Az AI neve Anna - világelső magyar
Annának hívták és kezdetben csak egy kísérleti projektnek indult. Mégis a világon elsők között alkalmazták a mesterséges intelligenciát ezen a néven, mint ügyfélszolgálati asszisztenst, mindezt Nyíregyházán. -
Logikus lenne egy budapesti béke
Senki nem gondolta volna, hogy három éve Oroszország valóban megtámadja Ukrajnát, de ha ez meg is történne, azt is vélelmezte mindenki, pár nap és győznek. Nem így lett. Nemsokára Budapesten lehet Donald Trump és Vlagyimir Putyin megbeszélése, de az ukrán vezető, Volodimir Zelenszkij nélkül igencsak kérdéses ennek sikere. -
Tök finom, ha a tök finom
Egyre népszerűbb nemcsak a menzákon vagy éttermekben, hanem a gazdálkodók körében is az étkezési tök. Ennek oka részben az, hogy a művelése nem bonyolult, kiskertben is termeszthető, a háziasszonyok meg azért szeretik, mert olcsó, gyorsan elkészíthető és nem utolsó sorban egészséges – mondta a Trend FM által megkérdezett agrárszakértő. -
Ősszel jönnek az újabb innovációs pályázatok
Ősszel két új innovációs pályázat is megnyílik a vállalkozások számára a GINOP Plusz keretében, amelyek a palyazat.gov.hu oldalon érhetők el. Ezzel a vállalkozások és a kutató-tudásközvetítő szervezetek számára összesen 292,88 milliárd forint vissza nem térítendő pályázati forrás érhető el. -
Rangos németországi díjat kapott Leslie Mandoki
A Bajor Szabad Államban a rangos és nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Pro Meritis Scientiae et Litterarum elismerést kapta a művész.