1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Húsvét után, kedden reggel beszámolunk a Koronavírussal kapcsolatos legfrissebb hírekről, illetve egy érdekes beszélgetést hallhatnak arról, hogy milyen gyors lesz a talpraállás a járványhelyzet után. Beszámolunk arról is, hogy a Pannon Egyetem is beszáll a vírus elleni harcba. Hogy Miként ? Kiderül kedden. Akár másfélszeresére is nőhetett a Magyarországi internetes adatforgalom. A hálózat úgy tűnik, bírja a megnövekedett adatigényt – mondta a HWSW szakújságírója. Az import váratlan mértékű csökkenésének és az export növekedésének köszönhető a német külkereskedelmi többlet váratlan növekedése. Az elemző szerint borítékolható a visszaesés a későbbiekben a vírus miatt. Ezek mellett élő interjúban számolunk be arról, hogy hogyan reagált az olaj ára az OPEC ülésre, és arról is érdekes részletek derülnek majd ki, hogy ünnepelték a húsvétot Felvidéken. A műsorvezető Nagy Károly.

  3. 13:05
  4. 14:05
  5. 15:05

    IoT Zóna

    A 3D nyomtató technológia is segít a koronavírus elleni küzdelemben. Igaz, orvosi maszkokat bonyolult és lassú lenne vele készíteni, de arcvédő pajzsokat már gyártottak, és egészségügyi kiegészítők gyártásában is segíthet ez a technológia. A CraftUnique marketingvezetőjével, Szász Évával beszélgetünk, aki kiemelte, hogy nemzetközi minta alapján ők is dolgoznak olyan megoldásokon, hogyan lehetne egy lélegeztető gépre esetleg több embert rákapcsolni.

  6. 15:35
  7. 16:05
  8. 16:35
  9. 18:05

    A Nap Vendége

    Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. A műsorvezető Szajlai Csaba.

  10. 19:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  11. 20:05
  12. 20:35

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-09 00:05:00

Lélektér

2025-09-09 12:05:00

Monitor

2025-09-09 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-09-09 13:35:00

Zenei válogatás

2025-09-09 14:05:00

Zenei válogatás

2025-09-09 15:05:00

Gyűjtő

2025-09-09 15:35:00

A Nap Vendége

2025-09-09 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-09 19:05:00

  • Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje

    Szeptember 10-19. között rendezik meg a Hungarian Innovation Weeket. A szeptember 11-i CONNEXIONS – CEE Deep Tech Summit pedig arra fókuszál, hogyan is lehet Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban megerősíteni a mélytechnológiai vállalkozásokat.

Friss hírek