Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A GDP értékének több, mint 20 százalékát kiteheti a koronavírus miatti gazdaságmentő program – mondta a Kormányfő. A bejelentések célja, hogy ugyanannyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a járvány tönkretesz. A kedd reggeli műsorban részletesen foglalkozunk a gazdasági mentőcsomaggal, és annak hatásaival. Bár a kutatási eredmények folyamatosan bővülnek, de most úgy tűnik, a macskák elkaphatják a koronavírust. A napokban az egyik New yorki állatkert több nagymacskájánál, így oroszlánoknál és tigriseknél is kimutatták a fertőzést. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat lés Növénykert szóvivőjét faggatjuk. A tavalyihoz képest alacsonyabb osztalék kifizetését tervezi idén a Richter. Áprilisban történelmi mélypontra esett a német Sentix gazdaságkutató intézet euróövezeti konjunktúraindexe, de a világ többi régiójában is soha nem tapasztalt mértékű havi csökkenést regisztráltak. Az elemző szerint kérdéses, hogy lesz-e felpattanás. Ez csak néhány érdekesség, élő interjúban számolunk be a spanyolországi koronavírus-helyzetről, és arról, hogy mi a helyzet a kötvénypiacokon. A műsorvezető Szűcs Péter.
-
13:05
Monitor
A bérek 70 százalékát átvállalja a kormány 3 hónapra azoknál a cégeknél, amelyek a vírushelyzet miatt a dolgozóikat rövidített munkaidőben kénytelenek dolgoztatni – ismertette a gazdaságvédelmi intézkedések részleteit Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter bejelentette azt is, hogy a kutatás-fejlesztésben dolgozók 40 százalékos bérkiegészítést kapnak. Egy sor adminisztrációs könnyítés várható a cégek számára. 2000 milliárd forint összegben kedvezményes és állami garanciát tartalmazó hitelprogramok és tőkeprogramok jönnek. Jelentős, 600 milliárd Ft-os fejlesztési támogatást kap a turizmus és a vendéglátás. Közben folyamatosan szigorítják a bankok hitelfeltételeiket. A legfrissebb információkkal várja Önöket Andor Attila.
-
14:05
-
15:05
IoT Zóna
Mi lesz a kényszerszabta digitális átállással a járvány után? Mi a legnagyobb félelme az IT szektornak, most, hogy sokan home office dolgoznak? A többi között erről beszélgetünk Molnár Attilával, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége főtitkárával. Tartsanak velünk!
-
15:35
-
16:05
-
17:05
-
18:05
A Nap Vendége
Faix Csaba - a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. A riporter Érczfalvi András.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
20:05
-
20:35
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
Szeptember 10-19. között rendezik meg a Hungarian Innovation Weeket. A szeptember 11-i CONNEXIONS – CEE Deep Tech Summit pedig arra fókuszál, hogyan is lehet Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban megerősíteni a mélytechnológiai vállalkozásokat.
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor- és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
- Bezuhant a sörforgalom, de a kevesebb néha több?
- Orosz-kínai gigamegállapodás az energiapiacon, a magyar GDP alig-alig növekszik
- Fake news, deepfake: kereszttűzben az AI
- Megindult a roham az Otthon Start hitelért, óriási a verseny a bankok között
- Kampány az italos kartonokért: dobd a sárga kukába, ne a szemétbe!
- Maffiavezérek és titkosszolgálatok, kaszinók és forradalmárok
- Budapest hozta a kötelezőt, a Balaton gyengébb szezont zárt
Friss hírek
-
Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
Szeptember 10-19. között rendezik meg a Hungarian Innovation Weeket. A szeptember 11-i CONNEXIONS – CEE Deep Tech Summit pedig arra fókuszál, hogyan is lehet Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban megerősíteni a mélytechnológiai vállalkozásokat. -
Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
Megbukott a maga ellen kezdeményezett bizalmi szavazáson François Bayrou francia miniszterelnök. A 74 éves miniszterelnök bukása elkerülhetetlennek látszott, mivel a francia nemzetgyűlés megosztottabb, mint valaha. -
Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
Négy éve fogadták el hivatalos fizetőeszköznek a Bitcoint a közép-amerikai országban. -
Szélvédőre költözik a jövő képernyője
Egy, a nemzetközi autóiparban is újdonságnak számító fejlesztés kiemelt szakasza zárult le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. -
A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalata tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényadásvételi-szerződéseket kötött a járműipari holding többségi tulajdonrészének megvásárlására. A tranzakció legfontosabb célja a földi mobilitási képességek integrálása a 4iG SDT Zrt. portfóliójába.