1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    300 millió euróval nőtt az októberi exporttöbblet – közölte a KSH. A Kivitel 6,7, behozatal 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az elemző szerint a magyar autógyártás jó teljesítményének köszönhető az adat. A felsőoktatási intézmények szerepét növelné az Agrárinformatikai Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ az agráripari fejlesztésekben. Az Egyesült Államok uralja a globális fegyverkereskedelmet. Nőttek a globális eladások – utánajártunk, miért. A Veszprém nyerte a szezon első csúcsrangadóját a hazai első osztályú kézilabda bajnokságban. A találkozót novemberi sérülése miatt a lelátóról figyelte Lékai Máté, aki ennek ellenére bekerült a januári Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott bő keretébe. Őt kérdezzük. Emellett szó esik majd a kereskedelem átalakulásáról, és Tóth Gergely közgazdász is a vonal végén lesz majd. A műsorvezető Nagy Károly.

  3. 12:05
  4. 12:35
  5. 14:05

    IoT Zóna

    Az agrárium digitalizációja nagyban függ, lesz-e elegendő korszerű tudással felvértezett szakember a jövőben. Ennek fontos képzési helye a gödöllői Szent István Egyetem. Az intézmény oktatási rektorhelyettesével, dr. Szabó Istvánnal beszélgetünk a mai műsorban a legújabb trendekről, kihívásokról. Tartsanak velünk az Iot Zónában!

  6. 14:35
  7. 15:05
  8. 15:35
  9. 17:05

    A Nap Vendége

    Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. A műsorvezető Lakatos László.

  10. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-11 00:05:00

Reggeli Monitor Németh Lászlóval

A második világháború óta nem volt még ilyen közel egy nyílt katonai konfliktushoz Lengyelország, mint a 19 orosz drón kedd esti berepülése után, nyilatkozta az ország kormányfője. A német külügyminiszter szerint válaszlépésre van szükség. Demkó Attila, a Közszolgálati Egyetem biztonságpolitikai szakértője foglalja össze csütörtöki reggeli hírműsorunkban a várható fejleményeket. Eközben erős mondatokkal és számos bejelentéssel tarkítva Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke elmondta EU évértékelő beszédét. A több mint egyórás beszámoló fontosabb részeit elemezzük a Külügyi Intézet kutatójával. A magyar kormány az angol-holland Shellel új gázszerződést kötött, vajon mit jelent ez a hazai gázellátásban, erről beszél az Erste olaj és gázipari elemzője. A nagy hazai munkaadói szervezetek el sem tudják képzelni, hogyan tudnák kigazdálkodni jövőre a beígért 13%-os minimálbér emelést, nem is támogatják azt. Jó, de akkor mennyit? Erről az MGYOSZ elnökségi tagja nyilatkozott rádiónknak. A tőzsdenyitást a Gránit Alapkezelő portfolió menedzserének közreműködésével tesszük meg, és lesz Kriptoverzum is. Az MBH Bank hírblokkjai ezúttal a digitális állampolgárság banki vetületéről szólnak és azt is megtudhatják, hogy a NAV miképp lép fel az AI segítségével a cigarettacsempészek ellen. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Németh László.

2025-09-11 06:35:00

Egészségkód

2025-09-11 11:05:00

Monitor

2025-09-11 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-09-11 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2025-09-11 14:05:00

Zenei válogatás

2025-09-11 14:35:00

iFater

2025-09-11 15:05:00

A Nap Vendége

2025-09-11 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-11 19:05:00

Friss hírek