Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Lényegesen gyorsabban nőtt a magyar gazdaság a régió átlagánál – reagált a kiigazított 5,1 százalékos második negyedévi GDP adatra az Erste Group regionális elemzője. Technikai recesszióba süllyedt a német gazdaság, a szlovák növekedés 1,9 százalék, a lengyel pedig 4,5 százalék körül alakulhat. Az év második felében már itthon is lassulás jöhet. A Facebook elismerte, hogy lehallgatta a felhasználók bizonyos beszélgetéseit. A közösségi portál, minden gyanú ellenére, hosszú ideig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe. A Bloomberg jelentése szerint a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé, és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék. Mégsem sújt büntetővámmal bizonyos kínai importtermékeket az Egyesült Államok. Több más árucikk esetében pedig elhalasztja az amerikai kormányzat az augusztus elején belengetett 10 százalékos vámok kivetését szeptember 1-ről december 15-re. Mindenkinek fel kell vennie kapcsolatot a bankjával, ugyanis egy hónap múlva csak egy ellenőrző kód segítségével lehet majd vásárolni az interneten. Élesedik a verseny Indiában az amerikai multinacionális cégek között. A Walmart indiai leánya, a Flipkart augusztusban elindítja ingyenes streamingszolgáltatását, az e-kereskedelem területén a már régóta az országban tartózkodó Amazon a legfőbb riválisa. Az elemző szerint Indiában sok multi kísérletezhet azáltal, hogy letöri a fogyasztói árait. De hasznos üzleti tippekkel is várja Önöket holnap reggel Szűcs Péter, tartsanak velünk!
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Csutorás Ferenc kézműves borász és Kovács Antal Örökös magyar somelier bajnok. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.