1. 00:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 06:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

    Romlott az IFO világgazdasági hangulatindexe a harmadik negyedévben. A kereskedelmi háború, a brexit, és az olasz kormányválság is húzza le a mutatókat – mondja az elemző. 35 százalékkal nőtt az építőipar termelés 2019 első félévében. Ugyanakkor még csak enyhén, de megjelentek a lassulás jelei. 40 fokot is mért a Közlekedő Tömeg Egyesület a BKV járatain. nagy szükség lenne a klímákra – mondja a civil szervezet egyik vezetője. Már negyedik alkalommal látogatnak a világ legjobb kajakosai és kenusai Szegedre, augusztus végén. Kammerer Zoltánt kérdeztük az esélyeiről. Ezek mellett az Aramco szaúdi olajcég esetleges tőzsdére lépéséről is hallhatnak majd egy élő beszélgetést, de szó lesz a venezuelai helyzetről is. Várja Önöket Szűcs Péter.

  3. 11:05
  4. 13:05
  5. 13:35
  6. 15:05

    M2M Zóna

    A Vodafone elindította egész országra kiterjedő NarrowBand IoT szolgáltatását, ami egy keskenysávú rendszer és elsősorban ipari és okosmegoldásokat segít. Felpöröghet tehát a szenzorok ideje. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogyan viszonyul a leendő 5G rendszerhez, azt beszéljük meg a mai műsorban Király Istvánnal, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettesével.

  7. 15:35
  8. 16:05
  9. 18:05

    A Nap Vendége

    Lakatos István, a Bravogroup Holding vezérigazgatója. A riporter Emőd Pál.

  10. 19:05
  11. 20:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-13 00:00:00

Lélektér (ismétlés)

2025-09-13 06:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-13 07:05:00

Hétvégi Menetrend

2025-09-13 07:05:00

iFater (ismétlés)

2025-09-13 11:05:00

iFater (ismétlés)

2025-09-13 11:05:00

iFater (ismétlés)

2025-09-13 11:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-09-13 12:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-09-13 12:05:00

BorMárka (ismétlés)

2025-09-13 12:05:00

Zenei válogatás

2025-09-13 13:05:00

Zenei válogatás

2025-09-13 13:05:00

Zenei válogatás

2025-09-13 13:05:00

Sportérték (ismétlés)

2025-09-13 13:35:00

Sportérték (ismétlés)

2025-09-13 13:35:00

Sportérték (ismétlés)

2025-09-13 13:35:00

Zenei válogatás

2025-09-13 14:35:00

Zenei válogatás

2025-09-13 14:35:00

Zenei válogatás

2025-09-13 14:35:00

Monitor Délután extra

2025-09-13 15:05:00

Monitor Délután extra

2025-09-13 15:05:00

Monitor Délután extra

2025-09-13 15:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-09-13 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-09-13 18:05:00

A Nap Vendége (ismétlés)

2025-09-13 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-09-13 19:05:00

  • Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban

    A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.

Friss hírek