1. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Újabb stimulus kellene az Európai Központi banktól – mondta Prémium kategória című műsorunkban az MKB Pannónia Alapkezelő portfólió-menedzsere. Tovább lassult az infláció Kínában. Leállítja a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének gyártását az Airbus. A szakértő szerint nem volt gazdaságos. Felújítja a Nyugati és a Keleti pályaudvart a MÁV. Negyvenmilliárd forintot fizettek ki a magyar biztosító társaságok 2010 és 2017 között tűzkárok miatt. A legtöbb káreset megelőzhető lenne – mondta a MABISZ kommunikációs igazgatója. Ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak a Sandard and Poor’s döntéséről, és a stúdióba érkezik Fellegi tamás, a privátbankár újságírója is. A műsorvezető Nagy Károly.

  2. 10:05

    Menni-Enni

    A Menni-Enni mai adásából megtudhatjuk, hogy a Mentes Fesztiválon hogyan segítik információkkal élelmiszerkóstolókkal azokat, akik ezt az „élelmezési formát” választották, majd egy járatlan utakon utazót, Vándorboyt ismerhetjük meg. A műsor második felében a várostörténész sztorizik a Gellért Szálló és Fürdő 100 éves múltjából, majd a göcsej-őrségi gasztronómia kerül terítékre Borbás Marcsi új könyvével.

  3. 12:00
  4. 12:35
  5. 14:35
  6. 15:35
  7. 16:10
  8. 17:05

    Hétfő - Egy nő

    Bódizs Barbara, a UPC üzleti szegmensért felelős stratégiai marketing igazgatója. A műsorvezető Kutasi Judit.

  9. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  10. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

A mai nap műsorai

Friss hírek