Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Enyhén csökkent ugyan, de továbbra is erős szinten van a hazai beszerzésimenedzser-index. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság közölte, a mutató 57 ponton állt márciusban, ami kettő tized pontos mérséklődés februárhoz képest. A társaság szakértője azt mondta, követte az európai tendenciát a hazai BMI. A részindexekben csak nagyon enyhe elmozdulások voltak, a beszerzési árak és a szállítási átfutási idő mutatója csökkent jelentősebben. Élesedik a verseny a lakáshitel piacon. A BankRáció.hu elemzése szerint továbbra is egyértelműen a fix törlesztőrészletű konstrukciók a népszerűbbek, de jelentős különbségek lehetnek a hitelintézetek között. A portál hitelszakértője szerint már 3 százalék körüli kamatszinttel is lehet találkozni a piacon. A legkedvezőbbek a legalább 3 évig fixált törlesztésű ajánlatok, amelyek jellemzően a jegybank által minősített fogyasztóbarát lakáshitelek. A finanszírozási keret adott a feldolgozóipari kis-és középvállalkozások számára a modernizálásra- mondta el a Vanessia Kft. ügyvezetője a Trend Fm-nek. A szakértő szerint az Európai Uniós és hazai pályázati lehetőségekkel, valamint a fejlesztési célra kedvezményesen felvehető hitelekkel együtt egy kkv már 10 százalékos önerővel is belevághat egy ilyen projektbe. Az uniós pályázatok legnagyobb része a munkavállalók képzésére, az energiatakarékosság javítására és információs technológiai megoldásokra igényelhető. Sok cég azonban még mindig nem építi bele a pályázati lehetőségeket az üzlettervébe. Rövid időn belül három, korábban elképzelhetetlennek látszó csúcstalálkozót is bejelentett Észak-Korea. Az már biztos, hogy Kim Dzsong Un április végén találkozik Mun Dzse In dél-koreai elnökkel, és még tavasszal találkozhat Donald Trump amerikai elnökkel is. Emellett Kim Dzsong Un az előző héten már látogatást is tett Hszi Csin-ping kínai elnöknél Pekingben. A néhány hete még atomtámadással fenyegetőző Észak-Korea a felszínen 180 fokos fordulatot tett, a Trend FM által megkérdezett szakértők szerint azonban már a fenyegetőzések idején sem volt reális egy háborús helyzet kirobbanása. Pénzt és időt spórolhatnak meg a magyar családok közműbekötésnél a Könnyű közmű programmal- mondta el Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a Trend Fm Monitor Délután című műsorában. Tavaly július óta több mint kilencmilliárd forintot takaríthatott meg a lakosság az intézkedéscsomaggal, ami egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb ügymenetet akar létrehozni a közműszolgáltatók, az elosztók és a fogyasztók bonyolult rendszerében. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
14:35
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Vámos Zoltán, a Tungsram Csoport fényforrás üzletágának igazgatója. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.