Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
További gyorsul idén a gazdaság Magyarországon, így továbbra is a régió élmezőnyében maradhatunk- mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója sajtótájékoztatón. A jegybank a keddi kamatdöntő ülése után módosította 3,9 százalékról 4,2 százalékra az idén várható GDP bővülést. Balatoni András hozzátette, a növekedésben rövidtávon továbbra is jelentős a szerepe a belföldi kereslet erősödésének, amelyben meghatározó a beruházások és a fogyasztás mértéke, viszont 2020-ra a beruházási ciklus kifutásával lassul a növekedés. Megadóztatná az Amazont és más technológiai cégeket is az Egyesült Államok elnöke. Donald Trump bejelentésére az Amazon értéke 53 milliárd dollárral csökkent. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója szerint a nagy tech cégek adóelkerülése valós probléma, de a megoldás az amerikai adórendszer összetettsége miatt egyelőre kérdéses. Egymilliárd forintos beruházás keretében adtak át Polgáron egy új készház üzemet – mondta az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozatának elnöke. Az üzem évente 300 darab, egy-két lakásos családi házat gyárthat le, és körülbelül ötven főt foglalkoztathat. A szakértő hozzátette, hogy a favázszerkezetű házak környezetvédelmi szempontból is előnyösek, mert az ökológia lábnyomuk rendkívül kicsi, élettartamuk pedig több száz év is lehet.A technológiai újítások a marketingszektorban is jelentős változásokat hoznak a közeljövőben – mondta az SAP Hybris üzletágvezetője. A szakértő hozzátette, hogy a digitalizáció adta lehetőségekkel magasabb szintre emelhető a kommunikáció. Ugyanakkor az implementálás kapcsán nélkülözhetetlen a szemléletváltás a sikeres alkalmazáshoz. Fenntarthatósági és tudásfejlesztési projektek nyerték az idei InnoMax Díjakat. Az Invitech Solutions tavaly októberben nyolcadik alkalommal kiírt innovációs pályázatára ezúttal is több mint száz nevezés érkezett, mondta el rádiónknak a zsűri egyik tagja. Az ALTEO Group vezérigazgatója hozzátette, ez alkalommal Business és Nonprofit kategóriában lehetett nevezni, és nagyon érdekes és nívós pályaművek születtek. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
11:05
-
13:00
-
13:35
-
15:05
M2M Zóna
Okosgyár napjainkban. Arról sok szó esik mi lesz a jövőben, de arról kevesebb, milyen út vezet el addig, hol tartanak a cégek a termelés, gyártás okosításában. A Magyar Suzuki több milliárd forintot fordít éppen arra, hogy a már eddig is alkalmazott robotokat még inkább összekapcsolja gyorsabbá téve a járműgyártást. Mai műsorunkban erről lesz szó, a vállalat vezérigazgató-helyettese, Urbán László mesél.
-
15:35
-
16:05
-
16:35
-
18:05
A Nap Vendége
Eszterhai Viktor Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány(PAIGEO) kutatási igazgató-helyettese és Ugrósdy Márton a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI), stratégiai igazgató-helyettese. A riporter Lakatos László.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál.
- A kamatstop meghosszabbítása miatt lépett több bank
- Már nem a legolcsóbb utasbiztosításra utazunk
- Újabb rekordok az aranypiacon
- Éledezik az építőipar, de még vannak aggasztó jelek
- Még mindig lejtmenetben az ipar
- Lengyel incidens: nem elfogadható, hogy orosz drónok a NATO légterét megsértsék
- Hajtóvadászat indult Charlie Kirk gyilkosa után
- A mesterséges intelligenciát is beveti a NAV a cigicsempészek ellen
- Ősi élet nyomait detektálhatta a Marson a NASA
- Nagyon vegyes a magyar inflációs kép, kivárásra játszik az EKB
- Vajon kitermelhető-e a jövő évi papíron 13 százalékos minimálbér-emelés?
- Történelmi lépés: Magyarország az eddigi legnagyobb nyugati gázszerződését kötötte meg
- Pillanatok alatt válnak értéktelenné ezek a több millió dolláros kriptovaluták
- Nemzetközi díjat nyert a BÉT
- Pörög az Otthon Start, de több ezer megfizethető új lakás hiányzik a piacról
- Ursula von der Leyen: Európa harcban áll, nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra
- Keleti irányból berepülő drónokat lőttek le Lengyelország légterében
- Hol tart a Deep Tech világ? Tudományos innovációk a reflektorfényben
- Budapesten találkozik a Deep Tech világ krémje
- Nem jött be a sokkterápia? A patthelyzet újabb felvonása Franciaországban
- Megbukott El Salvador bitcoin-stratégiája?
- Szélvédőre költözik a jövő képernyője
- A 4iG új fejezetet nyit a védelmi iparban és a Rába történetében
- Korszakváltás a teniszben: búcsú Federer, Nadal és Djokovic nagy hármasától
- Nem enyhül az árnyomás, tartja magát az infláció
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
Friss hírek
-
Véres tüntetések, távozó miniszterelnök Nepálban
A hétfőn kitört tiltakozások kiváltó oka az volt, hogy a nepáli kormány a múlt héten blokkolta azokat a közösségimédia-platformokat, amelyek nem regisztrálták magukat a kommunikációs minisztériumnál. -
Sipos Mihály: „Mindannyian az előítéleteink rabjai vagyunk”
A Fenntartható visszafejlődés mozgalom alapítója volt Szatmári Róbert beszélgetőtársa A Nap Vendégében. -
Paks II. Stop – az Európai Bizottság kezében a projekt további sorsa
Az Európai Bíróság csütörtökön megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely jóváhagyta Magyarország állami támogatását a Paks II. atomerőmű két új blokkjának építéséhez. -
Kivonul a Wizz Air Bécsből, Pozsonyban nyit új bázist
Jövő márciusban bezárja bécsi bázisát a Wizz Air. A diszkont-légitársaság fokozatosan vonja ki gépeit az osztrák fővárosból, két repülőgép és két útvonal már októberben megszűnik, a maradék három gép pedig jövőre távozik. -
Nem tetszik az oroszoknak az amerikai stablecoin-stratégia
A Kreml egyik tanácsadója kifejtette, hogy az új GENIUS Act törvénnyel az Egyesült Államok valójában adósságfinanszírozásán könnyítene.