Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Súlyos terhet jelent a kis- és középvállalkozások számára a kötelező minimálbér és garantált bérminimum emelés - derül ki a GKI felméréséből. A 250-nél kevesebb embert foglalkoztató vállalatoknál a bérköltségek átlagosan nagyjából 11 és 13 százalékkal emelkedtek, míg a nagyvállalatoknál ugyanez a szám 7,5 százalék volt. Folytatódott az év eleji növekedés a magyar iparban. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint februárban 2,7 százalékkal bővült az ágazat. Az előző év szökőnaphatását leszámítva pedig 7 százalékos volt a növekedés éves szinten. Jelentősen nőtt tavaly a biztosítási piac. A bővülés elérte az 5 százalékot, 2016-ban 920 milliárd forint bevételt ért el a szektor, ami 45 milliárddal több a megelőző évinél. A nyugdíjbiztosítások voltak a húzótermékek, de nőtt az autóbiztosítások, és a lakásbiztosítások volumene is. Az új törvény szerint bizalmi vagyonkezelőként, társasházi közös képviselőként, biztosítási tanácsadóként, de akár cégvezetőként is dolgozhatnak az ügyvédek. A Magyar Ügyvédi kamara elnöke szerint nagy szükség volt az új törvényre, mert sok ügyvéd megélhetési gondokkal küzd. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna.
-
11:05
-
12:05
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Földbe álltak a beruházások – Nem tört meg a 2022 óta tartó trend
Az ágazatot a feldolgozóipar, az oktatás és ingatlanszektor húzta vissza, segítette viszont a szállítás és a raktározás növekvő beruházási aktivitása.
- Földbe álltak a beruházások – Nem tört meg a 2022 óta tartó trend
- Hogyan tovább, Revolut? Így vázolta fel a jövőt a cég vezetője a Szigeten
- Hogyan élhetnénk 100 évig egészségben?
- „A háború utolsó szakasza sokszor a legvéresebb” – Növekedhet Kárpátalja veszélyeztetettsége
- A jövő startupalapítói ma még iskolapadban ülnek
- Folytatódott a zuhanórepülés, még jobban beszakadtak a beruházások
- A vártnál gyengébben teljesített a német gazdaság
- Duplázott és megújult Budapest egyik legforgalmasabb ételudvara
- Újabb előrelépés a vámháborúban, egységes, 15%-os vámtarifák jönnek szeptembertől
- Halálos erdőtüzek: egyre több a pusztító katasztrófa
- Veszélyes járvány: így kaphatnak a károsult gazdák támogatást
- Lobenwein Norbert: „Új helyzet, hogy a politika megjelent a fesztiválokon”
- Létezik biztonságos mobilhasználat? Ingyenes alkalmazás nincs!
- Kapósak a kínai autók a hazai piacon
- Orosz-ukrán háború: hogyan tovább a Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó után?
- A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
- Egyre instabilabb Bosznia-Hercegovina
- Itt a decentralizált világ válasza az adatok védelmére!
- Beindul a házi pálinkafőzés időszaka
- AI-generált kamu oldalakkal támadnak a kiberbűnözők
- Filippínó vendégmunkások: miért fontos a karaoke-gép, a kosárpalánk és a grillfőző?
- Trendek és szabályozások: mi történik a magyarországi megújuló energia piacán?
- Német kancellár: a következő két hétben megvalósulhat az orosz-ukrán csúcstalálkozó
- Háború vagy béke? Túl sokat várt a világ az alaszkai csúcstalálkozótól
- Támadás miatt leállt a Barátság-vezetéken az olajszállítás, mire készüljünk?
- Idén kevesebb szilva kerülhet a lekvárba és a pálinkába
- Kazahsztánban erősít a magyar agráripar zászlóshajója
- Rákapcsolt az AutoWallis, 20 százalék felett bővült az árbevétel
- Betört a szállodaiparba a mesterséges intelligencia
- Bige László: „Naponta 750 millió forintot veszítünk”
Friss hírek
-
Földbe álltak a beruházások – Nem tört meg a 2022 óta tartó trend
Az ágazatot a feldolgozóipar, az oktatás és ingatlanszektor húzta vissza, segítette viszont a szállítás és a raktározás növekvő beruházási aktivitása. -
Hogyan tovább, Revolut? Így vázolta fel a jövőt a cég vezetője a Szigeten
A Sziget Fesztiválon Maria Lukash, a társaság közép-kelet-európai régiójáért felelős vezetője beszélt a részletekről. Az exkluzív interjúról Siklós Bence mesélt a Fintech Világában is. -
Hogyan élhetnénk 100 évig egészségben?
Mit tanulhatunk a kék zónáktól a hosszú élet titkáról? Mit jelent a 3P az egészségügyben? Hogyan lehet a prevenciót és az egészségvédelmet erősíteni? -
„A háború utolsó szakasza sokszor a legvéresebb” – Növekedhet Kárpátalja veszélyeztetettsége
Kárpátalja a legnehezebben támadható területe Ukrajnának, hiszen a legmesszebb van Oroszországtól, és hegyek mögött található. Ide Ukrajna nagyon sok céget hozott át. -
A jövő startupalapítói ma még iskolapadban ülnek
HSUP BASE néven középiskolásoknak indít képzést innovációs ismeretekről, startupalapításról és vállalkozásépítésről a Nemzeti Innovációs Ügynökség.