Első körben az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia piaci potenciállal rendelkező döntős projektjei közül kerülnek ki a program résztvevői. Az intézmény évente 800 millió forinttal támogatja a fiatal korosztály ez irányú képzését, és támogatja a legígéretesebb innovatív ötletek megvalósítását.
A Hungarian Startup University Program (HSUP) immár ötödik éve vezeti be az egyetemi hallgatókat az innovatív, technológiavezérelt vállalkozásindítás és az innovációs ökoszisztéma alapjaiba. Cél, hogy gyakorlati tudást adjanak át a startupok világáról, miközben ösztöndíjjal támogatják a legígéretesebb ötletek kidolgozását. A legjobban teljesítő hallgatók mentorálás mellett akár saját startupot is indíthatnak. A HSUP-ban eddig csaknem 20 ezer egyetemi hallgató vett részt.
Az idén első alkalommal elinduló, a középiskolások diákokat célzó HSUP BASE célja a 14 és 19 év közötti diákok tehetséggondozása, a projektalapú szemlélet, valamint az alapvető innovatív alapítói ismeretek átadása. A program keretein belül a 2025/2026-os tanévben várhatóan 40-50 termék- vagy szolgáltatásötlet kidolgozása valósul meg.
Kutni Mátyással, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs igazgatójával Péli Nagy Kata beszélgetett.
- Reggeli Monitor