Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Felgyorsult a külkereskedelmi forgalom növekedése januárban. Mind az export, mind pedig az import jelentősen nőtt a decemberi értékéhez képest. Az átlagosnál magasabb volt, de februárhoz képest esett a beszerzési-menedzserindex márciusban. A mutató 56 ponton állt, 3,4 százalékponttal csökkent az egy hónappal korábbi szintről. 225 éves a dollár. A világ első számú tartalékvalutája korosodik bár, de ereje töretlen. Bevezetése és elnevezése gyakorlatilag a véletlenen múlt. Új, kétéves lejáratú állampapírt bocsát ki az Államadósság Kezelő Központ – jelentette be a Nemzetgazdasági miniszter. Ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Szűcs Péter, és Sarkadi Szabó Kornél műsorvezetők. Emellett érdekes élő beszélgetést hallhatnak az Alteo eredményéről, és a turizmus idei kilátásairól, illetve az árupiac aktualitásairól.
-
11:05
Nagytotál Marosi Viktorral
A Nagytotál mai műsorában szó lesz a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválról, Horváth György fesztiváligazgatóval beszélgetünk. Aztán górcső alá vesszük a magyar néplélek állandóságát a magyar filmek, és a magyar televíziózás történetében. Mely karakterekkel tud leginkább azonosulni a magyar néző? W. Pluhár Attila operatőr lesz a vendégünk.
-
12:05
Flavor
A Kraft söröket mi is most tanuljuk, de egyre lelkesebbek vagyunk - tanulni pedig a legjobbaktól szeretünk. Ezért hívtuk a stúdióba Ali Rawech Szamit, a HopTop Brewery alapítóját, hiszen az ő egyik sörük, a Midnight Express nyert először érmet a magyarok közül Európa legrangosabb versenyén, az European Beer Star-on. Reméljük, elárulja, hogy hogyan kell alig egy év alatt úgy megtanulni sört főzni, hogy ekkora babérokat arassunk vele!
-
13:05
Monitor Szabó Erikával
Egyszeri hatásoknak köszönhető a robbanásszerű növekedés – jelentette ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, miután a szervezet azt közölte, hogy éves alapon csaknem harmadával nőtt az újautó forgalomba-helyezések száma márciusban. A szakértő szerint az új hitel- és lízinglehetőségek is támogatják az autópiac növekedését. Jelentősen lassult a kiskereskedelmi forgalom volumene Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint februárban 1 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva pedig 1,2 százalékkal nőtt a forgalom. Az összes fő termékcsoportnál visszaesett a növekedési ütem. A jobb közbiztonság növeli a lakásárakat – áll az Otthontérkép elemzésében. Azokon a helyeken, ahol csökken a bűnesetek száma, és mind az önkormányzat, mind pedig civil szervezetek igyekeznek javítani a közbiztonságot, a vevők hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni. Az árkülönbség akár 30 százalék is lehet. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szabó Erika.
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Vági Bence, alapító-művészeti vezető, Recirquel Újcirkusz Társulat. A riporter Kristóf Gábor.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Földbe álltak a beruházások – Nem tört meg a 2022 óta tartó trend
Az ágazatot a feldolgozóipar, az oktatás és ingatlanszektor húzta vissza, segítette viszont a szállítás és a raktározás növekvő beruházási aktivitása.
- Földbe álltak a beruházások – Nem tört meg a 2022 óta tartó trend
- Hogyan tovább, Revolut? Így vázolta fel a jövőt a cég vezetője a Szigeten
- Hogyan élhetnénk 100 évig egészségben?
- „A háború utolsó szakasza sokszor a legvéresebb” – Növekedhet Kárpátalja veszélyeztetettsége
- A jövő startupalapítói ma még iskolapadban ülnek
- Folytatódott a zuhanórepülés, még jobban beszakadtak a beruházások
- A vártnál gyengébben teljesített a német gazdaság
- Duplázott és megújult Budapest egyik legforgalmasabb ételudvara
- Újabb előrelépés a vámháborúban, egységes, 15%-os vámtarifák jönnek szeptembertől
- Halálos erdőtüzek: egyre több a pusztító katasztrófa
- Veszélyes járvány: így kaphatnak a károsult gazdák támogatást
- Lobenwein Norbert: „Új helyzet, hogy a politika megjelent a fesztiválokon”
- Létezik biztonságos mobilhasználat? Ingyenes alkalmazás nincs!
- Kapósak a kínai autók a hazai piacon
- Orosz-ukrán háború: hogyan tovább a Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó után?
- A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
- Egyre instabilabb Bosznia-Hercegovina
- Itt a decentralizált világ válasza az adatok védelmére!
- Beindul a házi pálinkafőzés időszaka
- AI-generált kamu oldalakkal támadnak a kiberbűnözők
- Filippínó vendégmunkások: miért fontos a karaoke-gép, a kosárpalánk és a grillfőző?
- Trendek és szabályozások: mi történik a magyarországi megújuló energia piacán?
- Német kancellár: a következő két hétben megvalósulhat az orosz-ukrán csúcstalálkozó
- Háború vagy béke? Túl sokat várt a világ az alaszkai csúcstalálkozótól
- Támadás miatt leállt a Barátság-vezetéken az olajszállítás, mire készüljünk?
- Idén kevesebb szilva kerülhet a lekvárba és a pálinkába
- Kazahsztánban erősít a magyar agráripar zászlóshajója
- Rákapcsolt az AutoWallis, 20 százalék felett bővült az árbevétel
- Betört a szállodaiparba a mesterséges intelligencia
- Bige László: „Naponta 750 millió forintot veszítünk”
- A háború gazdasága: a világ katonai kiadásai rekordot döntöttek
Friss hírek
-
Földbe álltak a beruházások – Nem tört meg a 2022 óta tartó trend
Az ágazatot a feldolgozóipar, az oktatás és ingatlanszektor húzta vissza, segítette viszont a szállítás és a raktározás növekvő beruházási aktivitása. -
Hogyan tovább, Revolut? Így vázolta fel a jövőt a cég vezetője a Szigeten
A Sziget Fesztiválon Maria Lukash, a társaság közép-kelet-európai régiójáért felelős vezetője beszélt a részletekről. Az exkluzív interjúról Siklós Bence mesélt a Fintech Világában is. -
Hogyan élhetnénk 100 évig egészségben?
Mit tanulhatunk a kék zónáktól a hosszú élet titkáról? Mit jelent a 3P az egészségügyben? Hogyan lehet a prevenciót és az egészségvédelmet erősíteni? -
„A háború utolsó szakasza sokszor a legvéresebb” – Növekedhet Kárpátalja veszélyeztetettsége
Kárpátalja a legnehezebben támadható területe Ukrajnának, hiszen a legmesszebb van Oroszországtól, és hegyek mögött található. Ide Ukrajna nagyon sok céget hozott át. -
A jövő startupalapítói ma még iskolapadban ülnek
HSUP BASE néven középiskolásoknak indít képzést innovációs ismeretekről, startupalapításról és vállalkozásépítésről a Nemzeti Innovációs Ügynökség.