1. 23:00

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Egyre nagyobb az érdeklődés a lakáshitelek iránt – derült ki az ingatlan.com kutatásából. A cég vezető gazdasági szakértője szerint a korábbi devizahiteles válsággal ellentétben most sokkal fenntarthatóbb a hitelpiac, hiszen a CSOK mellett is egyre kedvezőbb szerződéseket köthetnek a leendő lakástulajdonosok. Balogh László szerint ugyanakkor a korábbi válságból tanulva a hitelintézetek is óvatosabbak, így nagyon sokat változtak a hitelezési szabályok. Csalódást okozott a svájci GDP növekedési üteme a negyedik negyedévben. A várakozásokat jelentősen alulmúlva csupán 0,6% százalékkal tudott év/év alapon növekedni a svájci gazdaság. Hatalmas részvénykibocsátásba kezdett a Snapchat. A Snap Incorporations csetprogramjának részvényárfolyama 17 dollár, ami jelentősen magasabb az elemzői várakozásoknál. A tervek szerint 200 millió részvény kerül a piacra, vagyis mintegy 3,5 milliárd dollárt kereshet a vállalat a kibocsátással. Bár a cég elindítói kisebbségi tulajdonosok maradnak, az új részvények mellé nem jár szavazati jog, így az igazgatótanácsban továbbra is domináns marad az alapítók szerepe. Komoly bajban van az Alexandra könyváruház. Az 56 Alexandra-könyvesboltból 27 technikai okok miatt zárva van, aminek az oka az, hogy az Alexandra több milliárdos tartozást halmozott fel. Jelentősek az eltérések a különböző márkájú autóalkatrészek árai között, a választás nemcsak minőségi, de anyagi okokból sem elhanyagolható. A Bárdi Autó számításai szerint egy átlagos autós öt év alatt több mint negyedmillió forintot, vagyis évi bő 50 ezer forintot is megtakaríthat a jó döntésekkel, ez a szám a drága autóknál könnyen milliós nagyságrendű lehet.

  3. 10:05
  4. 12:35
  5. 13:05
  6. 13:35
  7. 14:05

    Mozgásban Varjú Frigyessel

    Megérkezett Magyarországra a KIA egyik sikermodelljének legújabb generációja. Az új Rió 18 évvel az első változat debütálása után érkezett hozzánk, a gyári képviselet az eddigi tapasztalatok alapján komoly érdeklődésre számít. A dél-koreai gyártó hallatlan mértékű innovációs dömping elején tart, 2020-ra szeretné 11 tagúra bővíteni a jelenleg 4 tagú ökoautó-kínálatát. Négy év múlva a KIA modellek összességében legalább 25 százalékkal kisebb fogyasztásúak lesznek, mint a 2014 évi modellek voltak, s mindezt azzal érik el, hogy a mai motorok 70 százalékát leváltják takarékosabb erőforrásokkal. Ezzel a világ jelenlegi ötödik legnagyobb autógyártója piacvezetővé válhat a csekély károsanyag-kibocsátású gépkocsik szegmensében. 2020-ra megérkezik az első KIA-emblémás tüzelőanyag-cellás kocsi is, amely takarékosabb lesz a ma létezőknél és a hatótávja eléri majd a 800 kilométert. Vendégünk Király Tibor, a KIA MOTORS HUNGARY Kft. kereskedelmi igazgatója

  8. 15:05
  9. 15:35

    Közeljövő Érczfalvi Andrással

    "Why time flies”, azaz hogy repül az idő - egy fantasztikus új könyv,egy új dimenzió,a közeljövő gondolkodó vendége Dr. Farkas András,a kérdező Érczfalvi András

  10. 16:10

    Exclusive Kristóf Gáborral

    Tudták, hogy a magyar korona díszítéséhez limoges-i zománcot használtak, úgy jó ezer éve? És még ennél is régebbi ez a különleges anyag... A műsor első vendégével, Bartha Ágnes ötvösművész-ékszerkészítővel nemrég beszélgettünk, de akkor nem maradt időnk a limoges-i zománcra, amit ő is használ a műtárgyaihoz, és ami látható gödöllői kiállításán is, a Levendula Galériában. És amit a múltkor csak említettünk: az üvegplexi, amiből karkötők, gyűrűk készülnek a művésznő műtermében... A másik vendég Görbe Márk művészettörténész-szőnyegszakértő, akivel antik szőnyegekről, készítési technikákról, , anyagokról beszélgetünk. Megtudhatjuk: hol találták a világ legrégebbi, 2 és fél ezer éves, majdnem teljesen épen maradt szőnyegét, mi az a beludzs-szőnyeg, mit tehetünk egy nagyon régi, nem restaurálható szőnyeg épen maradt részével...

  11. 17:05

    A Nap Vendége

    Kieselbach Tamás, a Kieselbach Galéria tulajdonosa.

  12. 18:05

    Trend Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-08-21 00:05:00

Egészségkód

2025-08-21 11:05:00

Monitor

2025-08-21 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-08-21 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2025-08-21 14:05:00

Zenei válogatás

2025-08-21 14:35:00

iFater

2025-08-21 15:05:00

A Nap Vendége

2025-08-21 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-08-21 19:05:00

Friss hírek