Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Nestával
Oscar díjat nyert Deák Kristóf alkotása, a Mindenki. A legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán adták át Los Angelesben. Mókának, viccelődésnek, és nem pedig egy komoly feladatnak fogták fel az énekkari gyerekek azt, hogy egy filmben szerepelnek – mondta a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának vezetője. Kétszázezer alá csökkent a munkanélküliek száma a 2016. november ? 2017. január közötti időszakban. Soha nem látott nyereségességgel, mintegy 456 milliárd forintos adózott eredménnyel zárt a bankszektor tavaly. Ismét napirendre kerülhet Skócia elszakadása az Egyesült Királyságtól, ugyanis a skót érdekeket sérti, hogy London az úgynevezett „hard Brexit”, azaz az EU-val való teljes szakítás mellett tette le a voksát. Csaknem 10 százalékkal nőtt a casco biztosítások átlagdíja tavaly. Januárban nőtt a tartós fogyasztási cikkek megrendelése az Egyesült Államokban – ez csak néhány érdekesség, amiről szó lesz a Reggeli Monitorban. Várja Önöket Nagy Károly és Nesta!
-
10:05
Nagytotál Marosi Viktorral
A Nagytotál mai adásában Bihari Viktória és Czupi Kála lesz a vendégünk, a Tékasztorik című film kapcsán, melyet közösségi finanszírozásból hoztak létre. Aztán Kalotás Csaba filmzeneszerzővel egy 1998-as filmklasszikust, A nagy Lebowskit tárgyaljuk ki.
-
11:05
Flavor
A jó kenyér nagy divat lett: az igazán sikeres pékek nem győznek belőle eleget sütni, de közülük is rengetegen panaszkodnak arra, hogy azért nincs elég jó kenyér, mert nincs elég sok jó liszt hozzá. Ezért elhívtuk Harmati Lászlót, az egyik legelismertebb kis, kézműves (bocs) malom vezetőjét a Szabó Malomból, hogy magyarázza el: miért olyan bonyolult jó lisztet gyártani és egyáltalán - mitől lesz jó egy liszt?
-
12:35
-
13:05
-
13:35
-
14:05
M2M Zóna
Két nagy trend látszik az otthonautomatizálás piacán: a gyártók vagy nyílt szabványokkal gyűjtenek egyre több eszközt ökoszisztémájukba, vagy szigorúan ellenőrzött szabványokkal próbálják garantálni a minőséget. A műsor vendége: Kovács Krisztián, a Silicon Labs magyar mérnökirodájának vezetője.
-
14:35
-
15:05
Monitor Délután Érczfalvi Andrással
A Fényforrás mai adásában a ledes világítás villamos tervezése kerül szóba.Szakértőnk Kun Gábor a M.M.K. Elektrotechnikai Tagozatának elnöke. "Egy hajóban evezünk"-humán erőforrás gazdálkodás Hajdú Zoltánnal a SMARTSTAFF vezetőjével. Orvosi robotok az egészségügyben.Óvári Attila a B&O Kft. társtulajdonosa a vendég.
-
17:05
A Nap Vendége
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom alapítója. A riporter Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Orosz-ukrán háború: hogyan tovább a Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó után?
Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Házban tartott találkozójára figyelt tegnap este a világ.
- Orosz-ukrán háború: hogyan tovább a Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó után?
- A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
- Egyre instabilabb Bosznia-Hercegovina
- Itt a decentralizált világ válasza az adatok védelmére!
- Beindul a házi pálinkafőzés időszaka
- AI-generált kamu oldalakkal támadnak a kiberbűnözők
- Filippínó vendégmunkások: miért fontos a karaoke-gép, a kosárpalánk és a grillfőző?
- Trendek és szabályozások: mi történik a magyarországi megújuló energia piacán?
- Német kancellár: a következő két hétben megvalósulhat az orosz-ukrán csúcstalálkozó
- Háború vagy béke? Túl sokat várt a világ az alaszkai csúcstalálkozótól
- Támadás miatt leállt a Barátság-vezetéken az olajszállítás, mire készüljünk?
- Idén kevesebb szilva kerülhet a lekvárba és a pálinkába
- Kazahsztánban erősít a magyar agráripar zászlóshajója
- Rákapcsolt az AutoWallis, 20 százalék felett bővült az árbevétel
- Betört a szállodaiparba a mesterséges intelligencia
- Bige László: „Naponta 750 millió forintot veszítünk”
- A háború gazdasága: a világ katonai kiadásai rekordot döntöttek
- Tudomány és művészet – Így lehet most akár 1,5 millió forintra pályázni
- Kiss Mari: „Mindannyiunknak szüksége van sikerélményekre”
- Brutális melegben logisztikai bravúr a gyorséttermekbe eljuttatni az alapanyagot
- Alaszkán a világ szeme: az elnökök találkozójára figyelnek a befektetők
- Mélyponton az építőipar, jöhet a feltámadás?
- Indul a „béke rally” a tőzsdén – Célegyenesben a FED kamatvágása
- Két nap alatt három busz égett ki Budapesten
- Szlovákia vezető építőipari cégébe vásárolta be magát a Mészáros Csoport
- Repülőtér Éjszakája: kulisszatitkok a légiforgalmi irányítás világából
- Meglepetés az albérletpiacon – Ez már az Otthon Start előszele lehet
- AI a munkahelyeken: lehetőség vagy kihagyott ziccer?
- Áldás vagy átok a telefon?
Friss hírek
-
Orosz-ukrán háború: hogyan tovább a Trump-Zelenszkij csúcstalálkozó után?
Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Házban tartott találkozójára figyelt tegnap este a világ. -
A füstben nemcsak az egészség vész el, hanem az igazság is?
Az internet által az emberiség történetében először jutottunk el oda, hogy bárki szinte bármiről bármikor információhoz juthat. Egy kattintással válhatunk szakértővé bármilyen témában, a valóság azonban árnyaltabb. -
Egyre instabilabb Bosznia-Hercegovina
Lemondott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke Radovan Viskovic, egy nappal korábban a másik közjogi méltóságot, Milorad Dodikot fosztották meg hivatalosan is a mandátumától. -
Itt a decentralizált világ válasza az adatok védelmére!
Mára már nem az összeesküvés-elmélet kategóriájába tartozik az, hogy a telefonunk figyel minket, az alkalmazások adatokat gyűjtenek rólunk, és ezeket meg is osztják egymással. -
Beindul a házi pálinkafőzés időszaka
A gyümölcséréssel együtt Magyarországon beköszönt a házi pálinkafőzés időszaka.