Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Tovább fokozódik a társadalmi feszültség a válság sújtotta Venezuelában. A dél-amerikai országban azt követően kezdődtek tüntetések, hogy Nicolás Maduro elnök a napokban bejelentette, hogy kivezeti a legnagyobb címletű bankjegyet a forgalomból, és három napot adott arra a lakosságnak, hogy beváltsák a teljesen elértéktelenedő 100 bolivarosaikat. Akár az 1000 milliárd forintot is meghaladhatja decemberben a hazai bolti költés. A mostani, karácsony előtti hét hagyományosan az év legerősebb időszaka, az arany hétvége utáni napokban a kereskedők az eddiginél is nagyobb forgalomra számíthatnak. Megtorpant idén a növekedés a hazai pulykaágazatban. A turizmusért felelős kormánybiztos, Bienerth Gusztáv is pályázik a Gyárfás Tamás lemondása miatt megüresedő Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára. Több mint két és fél éves csúcsra emelkedett decemberben az IFO üzleti hangulatindex. Ezekkel és más érdekes témákkal várja Önöket Szűcs Péter!
-
10:05
-
11:05
Flavor
Bár karácsonykor az is kénytelen halat enni, akit a víz lever az uszonyok gondolatától is, ezért olyan vendéget hívtunk, aki ezt nagyban tudja játszani: a vendégünk lesz Palotás Péter, a Budaörsi Halpiac alapítója. Jelige: Van élet az iszamós tartályban fuldokló pontyon túl! Az adás bora pedig természetesen fehér lesz.
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
13:35
-
14:05
M2M Zóna
A GreenGo Magyarország első elektromos autómegosztó szolgáltatása. A környezetbarát e-autókat a felhasználók egy mobilapplikáció, illetve egy weboldal segítségével vehetik igénybe. A részletekről Michaletzky Bálint ügyvezetővel beszélgettünk.
-
14:35
-
15:05
-
17:05
A Nap Vendége
A riporter Lakatos László.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak.
- Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
- Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
- Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
- Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
- Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
- Szerencsejáték mint fedezet – A tévésztár vacsorájára is lehet fogadni
- Több ország már jogilag is elismerné Palesztinát
- Hogy kerül a Jazz+Az sztárja Egyiptomba kulturális diplomatának?
- Tartogat még háborúkat a Közel-Kelet
- Alig láthatóan emelkedik a magyar gazdaság – A vámalku egy része teljesíthetetlen
- Pénzmosás, bűnözés vagy az adataink védelme? Így kevernek a mixerek
- Nemzetközi díj után sincs megállás – menetel a BUPA
- Veszélyben a munkahelyek? Felforgatja az életünket az AI
- Innovation Week: Magyarország az európai és globális innovációs térképen
- A kripto sötét oldala: már rég nem a Bitcoin a bűnözők pénze
- Bekeményítenek Ausztráliában, a Youtube-ról is letiltják a tiniket
- A St. Andrea Szőlőbirtok lett az Év Pincészete
- Már 13. alkalommal nyitja meg kapuit a Jazzpiknik
- Berágott a Meta: nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
- Hajszállal nulla felett növekedett a magyar gazdaság
- Bizalmi vagyonkezelés: bezárult egy kiskapu
- Cunamiriadó: hatalmas földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet
- Hiába Donald Trump ultimátuma, Oroszország nem fogja megállítani az offenzívát
- Elhárult a kritikus helyzet Parajdon, egy új sóbánya nyitása is tervben van
- Jócskán visszavett a kormány, már csak 1%-os növekedést várnak
Friss hírek
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak. -
Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100.000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt. -
Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, és más köztisztviselőknek évi 1 millió forintos támogatást ígér a kormány. -
Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
Az orosz parlament alsóháza a napokban elfogadott egy törvényt, amely pénzbírsággal sújtja azokat, akik hatósági tiltólistán szereplő tartalmakra keresnek az interneten. -
Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége építésrendészet felállítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.