Rádióműsor
-
23:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
05:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Sarkadi-Szabó Kornéllal
Újabb csúcsot döntött a dollár a forinttal szemben. A FED kamatemelés után áttörte a 300-as szintet, amire 15 éve nem volt példa. Mélypontját egyébként 140 forint környékén a 2001-es terrortámadás után érte el. Az Erste befektetési zrt stratégája szerint a jövő évben a dollár 321-es eddigi abszolút rekordértékét is megdöntheti. Októberben is tovább csökkent az építőipar termelési volumene. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint közel 13 százalékos volt a visszaesés az előző évhez képest, ami, az épületek és az egyéb építmények építésében is meglátszódott. A K&H Bank elemzője szerint 2016-ban az építőipar különösen gyenge évet zár, ugyanakkor a jövő évtől növekedés várható, elsősorban az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően. Közel egy hónappal a megállapodás után máris megbukhat az OPEC tagországok egyezsége az olajtermelés csökkentéséről – számolt be a Napi.hu
-
10:05
Soul History Plus
A SOUL History Plus 11. adásában a ’70-es évek legendás Jazz/Rock zenekara, a Syrius történetét lapozza fel Maloschik Róbert, a téma nagy professzora. A teljes „Az Ördög Álarcosbálja” Nagylemez leforgatásra kerül, de olyan váltakozásban, hogy egy dal az eredeti, egy pedig a Robi „bácsi” által életre keltett, fiatal tehetségekből álló Syrius Legacy által. A műsor végén a Syrius szintén legendás harsonásai, Friedrich Károly és Gőz László is mesélnek a felejthetetlen időkről.
-
12:35
-
13:05
Rövidítés Mezei Dániellel
Újabb négy évre kapott bizalmat a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, dr. Szűcs Lajos, aki egy héttagú elnökséggel irányítja majd tovább a magyar fehérsport mindennapjait. Mivel a sportág az elmúlt négy évben egyértelműen fejlődő pályára állt Magyarországon, így van mire visszatekinteni, de a jövő kapcsán is akad téma bőven. Szűcs Lajossal Mezei Dániel beszélget a Trend FM Rövidítés című tenisz magazinjában.
-
13:36
Forgó Mezei Dániellel
Forgó, ahol az asztalitenisz mindennapjairól beszélünk hétről-hétre. Ezúttal a Magyar Asztalitenisz Szövetség nyár végén megbízott sportigazgatója, dr. Paár Dávid lesz a Forgó vendége, aki korábban a Soproni Turris SE asztalitenisz-csapatának vezetőedzője is volt. Nem csak ezért beszélt vele szinte csak és kizárólag sportról Mezei Dániel.
-
14:05
-
15:05
Fintech Érczfalvi Andrással
Minden amit a bitcoinról tudni lehet és érdemes. A szakértők Suppán Márton és Debreczeni Barnabás.A műsorvezető Érczfalvi András.
-
15:35
-
16:10
-
17:05
A Nap Vendége
Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. A riporter Kristóf Gábor.
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak.
- Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
- Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
- Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
- Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
- Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
- Szerencsejáték mint fedezet – A tévésztár vacsorájára is lehet fogadni
- Több ország már jogilag is elismerné Palesztinát
- Hogy kerül a Jazz+Az sztárja Egyiptomba kulturális diplomatának?
- Tartogat még háborúkat a Közel-Kelet
- Alig láthatóan emelkedik a magyar gazdaság – A vámalku egy része teljesíthetetlen
- Pénzmosás, bűnözés vagy az adataink védelme? Így kevernek a mixerek
- Nemzetközi díj után sincs megállás – menetel a BUPA
- Veszélyben a munkahelyek? Felforgatja az életünket az AI
- Innovation Week: Magyarország az európai és globális innovációs térképen
- A kripto sötét oldala: már rég nem a Bitcoin a bűnözők pénze
- Bekeményítenek Ausztráliában, a Youtube-ról is letiltják a tiniket
- A St. Andrea Szőlőbirtok lett az Év Pincészete
- Már 13. alkalommal nyitja meg kapuit a Jazzpiknik
- Berágott a Meta: nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
- Hajszállal nulla felett növekedett a magyar gazdaság
- Bizalmi vagyonkezelés: bezárult egy kiskapu
- Cunamiriadó: hatalmas földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet
- Hiába Donald Trump ultimátuma, Oroszország nem fogja megállítani az offenzívát
- Elhárult a kritikus helyzet Parajdon, egy új sóbánya nyitása is tervben van
- Jócskán visszavett a kormány, már csak 1%-os növekedést várnak
- Egészségesebb étrend? Könnyen bukhatjuk a nagy terveket
- Tudatos öntözés a nagy melegben: így segít az innovatív magyar megoldás
- Rekordot dönthet a nyári szezon: új csúcsok a turizmusban
- Akik a boszorkány átka ellen küzdenek – Magyar segítség a kenyai nyomortelepeken
- Az EU-nak is perkálnia kell, de az amerikai fogyasztóknak is fájni fog a vámalku
- Magyar sikerek az Universiadén: 18 éremmel zártak a sportolók
- 10 nap, 130 ezer látogató, 3300 program – ilyen volt a 34. Művészetek Völgye
- Vámalku: a legrosszabb forgatókönyvet megúsztuk, de kinek fog jobban fájni?
Friss hírek
-
Stop akkugyárak! Ez a magyar város már lépett
Megelőző intézkedésként hoztak olyan önkormányzati szabályozást Hajdúböszörményben, amely megtiltja akkumulátorok gyártását vagy éppen szétszedését a helyi vállalkozásoknak. -
Tovább szárnyalt a BUX, a vámháború az egyik legfőbb mozgatórugó
A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100.000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt. -
Lakáscélra akár évi egymillió forint igényelhető, mire lesz ez elég?
Az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, és más köztisztviselőknek évi 1 millió forintos támogatást ígér a kormány. -
Előre az orwelli úton – Rákapcsolhat az orosz gondolatrendőrség
Az orosz parlament alsóháza a napokban elfogadott egy törvényt, amely pénzbírsággal sújtja azokat, akik hatósági tiltólistán szereplő tartalmakra keresnek az interneten. -
Ez oldja meg az építőipar gondjait? Építésrendészetet vetnének be
Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége építésrendészet felállítását javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumnak.