A mai földrengés súlyos volt, az elmúlt évtizedek legerősebbje – mondta Vlagyimir Szolodov kamcsatkai kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson közzétett videóban.
3-4 méter magas szökőár volt Kamcsatka egyes részein – közölte Szergej Lebegyev, a régió vészhelyzeti minisztere, aki arra szólította fel az embereket, hogy távolodjanak el a félsziget partjaitól.
Az első szökőárhullám Szevero-Kurilszk város part menti részét érte el, a lakosok egy magaslaton gyülekeztek.
Az amerikai geológiai szolgálat (USGS) szerint a földmozgás 19,3 kilométer mélységben következett be. Az USGS eredetileg 8,7-es erősségűnek jelentette a földrengést, majd az értékelést 8,8-as erősségűre emelte.
A helyi szeizmológiai szolgálat szerint ez volt a legerősebb földrengés, amelyet 1952 óta regisztráltak a Kamcsatkai régióban. A rengés epicentruma a régió fővárosától 149 kilométerre délkeletre volt.
Kamcsatka partjainál egy óra alatt nyolc 5-ösnél erősebb földrengést is regisztráltak 7 és 100 kilométer közötti mélységben. A szakemberek szerint legalább egy hónapig akár 7,5-es erősségű utórengésekre is lehet számítani.
A földrengés után egy mintegy 30 centiméter magas cunamihullám érte el Japán északi részét. A helyi önvédelmi erők vadászrepülőgépeket, járőrgépeket és helikoptereket vetettek be a helyzet megfigyelésére a Csendes-óceán felett. A Tokyo Electric Power japán energiavállalat szakemberei felfüggesztették a Fukusima-1 atomerőműből származó kezelt víz kibocsátásának következő szakaszát. A nagy sebességű vonatok, a sinkanzenek közlekedését is felfüggesztették a szigetország középső és északkeleti részén.
Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) is cunamiriasztást adott ki a kamcsatkai földrengés miatt Alaszka és Hawaii egyes partvidékein.