Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
A Brit Legfelsőbb Bíróság a napokban tárgyalja a britek európai uniós kilépésének ügyét. A testületnek arról kell döntenie, hogy Theresa May miniszterelnök a parlament felhatalmazása nélkül is aktiválhatja-e az uniós távozást elindító 50. cikkelyt. A Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének vezetője szerint a brit kormány érdeke, hogy megkerüljék a parlamentet ebben a kérdésben, az ugyanis könnyen rámutathatna Nagy-Britannia belső egységének meggyengülésére. A vártnál jobb eredményeket tett közzé a Netflix harmadik negyedéves gyorsjelentésében. A részvények ára 20 százalékkal ugrott meg. Az elemzői várakozásokat is felülmúlta a Goldman Sachs. Az amerikai befektetési bank nyeresége csaknem 60 százalékkal ugrott meg, 2,1 milliárd dollárra a harmadik negyedévben. Elsősorban a Brexit nyomán fellendülő kötvénykereskedelemnek köszönhető a kiugró profit. Nem halasztható tovább a 3-as metró felújítása – nyilatkozta a Metróért Egyesület elnöke. Bíró Endre szerint a metróvonal jelenleg kielégíti a biztonsági szempontokat, de ez a következő pár évben már megváltozhat. Az egyesület elnöke szerint fontos lenne a felújításkor akadálymentesíteni a metrómegállókat, különben az ország eleshet az ezzel kapcsolatos uniós támogatástól. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna.
-
11:06
-
13:05
Monitor Nagy Károllyal
Megállapodást kötött egy, az emlőrák kezelését segítő bioszimiláris technológia transzferéről valamint licencének átvételéről a Richter a DM Bio nevű dél-koreai – japán vegyesvállalattal. Csaknem 11 százalékkal nőtt Kínában a szeptemberi kiskereskedelmi eladások volumene az egy évvel korábbihoz képest. A forgalom bővülésében nagy szerepet játszott az internetes eladások gyors ütemű, az első háromnegyedévben 26 százalékos növekedése. A bruttó hazai termék 71 százalékát adta a fogyasztás. Az olaj árának az elmúlt időszakban tapasztalt mérséklődése idézhette elő azt az állapotot, hogy Szaúd-Arábia meglepetésre, újra megjelent a nemzetközi kötvénypiacon. Az arab ország várható bevétele az elemzők szerint 10 és 15 milliárd dollár között lesz majd, de akár elérheti a 16,5 milliárd dollárt is. A britek Európai Uniós kilépésével jelentősen átrendeződhet az európai pénzügyi szektor. Szakértők szerint ez elsősorban azon múlik, hogy milyen feltételekkel távozik Nagy-Britannia az Európai Unióból. Egy esetleges hard Brexit forgatókönyv például alapjaiban írná át a szektor európai helyzetét. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
13:35
-
14:05
-
14:35
Közkincskereső Kovács Olivérrel
Hamarosan kezdetét veszi a Múzeumkert felújítása. A kutatás és a fák állapotának felmérése már folyik – utóbbinak tanúi is lehetnek az érdeklődők. Erről a történeti kertről hallhatnak a műsor első perceiben. Ezután Debrecenbe, a Déri Múzeumba indulunk. Néhány héttel ezelőtt egy nagyon szép, csaknem ezernégyszáz éves avar pártát találtak egy sírban az intézmény régészei. Végül a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában, a Gyerek kor/kép című kiállításon járunk. A rendezők azt remélik, hogy a tárlat segít a látogatóknak is visszaidézni saját gyermekkorukat.
-
15:35
-
16:05
-
18:05
A Nap Vendége
Bozsik Balázs, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója. A riporter Szajlai Csaba.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
Friss hírek
-
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon. -
Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
Ismét operáción esett át pénteken a hét közepén lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnök, állapota stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes Besztercebányán a helyi Roosevelt kórház igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján.