Rádióműsor
-
00:00
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:35
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
Megállapodást kötött egy, az emlőrák kezelését segítő bioszimiláris technológia transzferéről valamint licencének átvételéről a Richter a DM Bio nevű dél-koreai – japán vegyesvállalattal. Csaknem 11 százalékkal nőtt Kínában a szeptemberi kiskereskedelmi eladások volumene az egy évvel korábbihoz képest. A forgalom bővülésében nagy szerepet játszott az internetes eladások gyors ütemű, az első háromnegyedévben 26 százalékos növekedése. A bruttó hazai termék 71 százalékát adta a fogyasztás. Az olaj árának az elmúlt időszakban tapasztalt mérséklődése idézhette elő azt az állapotot, hogy Szaúd-Arábia meglepetésre, újra megjelent a nemzetközi kötvénypiacon. Az arab ország várható bevétele az elemzők szerint 10 és 15 milliárd dollár között lesz majd, de akár elérheti a 16,5 milliárd dollárt isAmióta két hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelte a magyar adósosztályzatot, érezhetően megnőtt a Budapesti Értéktőzsde forgalma. Az Alteo és a Duna House részvényekkel idén már lehet majd kereskedni, de a tőzsde vezetése további cégek parkettre lépésén is dolgozik. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Tóth Anna.
-
11:05
Egészségkód Oláh Andreával
Ha fáradt, vegyen pirosat, hogy jól menjen a tárgyalás, segíthet egy kék sál, a svájci börtönökben pedig remekül csökkentette a konfliktusokat a rózsaszín fal. Akár hiszünk benne, akár nem, a színek hatnak ránk, ezért tudatosan is használhatjuk őket - erről beszél Fogassy Katalin színterapeuta. A műsor másik felében a hangtálak rezgésének, hangjának erejéről beszélgetünk Kalocsai Ágota hangtál-terapeutával. A hangmasszázs felerősíti a szervezet öngyógyító képességét, javítja a koncentráló képességet, tökéletes ellazulást biztosít, és ki gondolná, hogy céges tréningeken is alkalmazzák, vagy akár szülő-gyerek kapcsolat harmonizálásához is használható.
-
12:05
Könyvben Utazom - Világot Látok Oláh Andreával
Miért érdemes a konyhában sört főzni? Mert kaland, mert olcsóbb, mert nem túl macerás, és aki szereti a jó sört, miért menne el otthonról? Mucha Attila szórakoztató könyvéből megtanulható a sör és a sörkorcsolya készítése, a beszélgetésből pedig kiderül, milyen városokban miféle söröket kóstolt a mára ínyenccé vált szerző. Épp ezért az adás második felében Prága lesz az úti célunk. Egy hétvégi városnézés legfontosabb állomásairól, a szeretnivaló cseh emberekről, és Prága megejtő hangulatáról mesél majd Kriaszter Attila idegenvezető.
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Kolosi Tamás szociológus, a Tárki elnöke. A műsorvezető Emőd Pál.
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
A mai nap műsorai
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő.
- Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
- Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
- Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
- Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
- Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota stabil
- Aggasztó jel az iváncsai helyzet a magyar akkuiparnak?
- A SopronFest nyitotta meg a nagyszabású nyári fesztiválok sorozatát
- Káosz az utakon, most elmondhatja a véleményét
- Nincs megállás, tovább fejlődik a mesterséges intelligencia
- Bekeményít Amerika, kilőhet az uránérc ára
- 18 év után először: politikai vita a köztévében
- A jegybankárok beszédei mozgathatják a devizapiacot
- Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Rómában
- Az iskolákban kopogtat a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság
- Art decótól a modernizmusig: egy művészházaspár hétköznapjai a Walter Rózsi-villában
- A sztárfellépő már nem lesz elég? Lassan telítődik a fesztiválpiac
- Kriptoverzum – Blokkláncot fejleszt a Mosaic Alpha
- Mélyponton az építőipar, ez lehet a kiút
- Fico-merénylet: nagyot hibázott a testőrség
- Ismét saját részvényeket vesz az Opus, 2 milliárd forint a plafon
- Célegyenesben az amerikai és az euróövezeti gyorsjelentési szezon
- Beindult az ingatlanhitelezés
- Túl van az életveszélyen a szlovák kormányfő
- Merényletet követtek el Robert Fico ellen
- Egyre nagyobb szerepet kap az MI az ipari automatizációban
- Rovaregyetem Győrben – Lárvákból készül a jövő takarmánya
- Így is fejlődhetnek az intermodális összeköttetések Kína és Közép-Európa között
- Hogyan is működik a kínai soft power?
- Ez az amerikai adat felforgathatja a mai kereskedést
- Egy hónap múlva rajtol az EB – Soha nem látott magyar fociláz várható
- Kampányfogás? Már Trump is a kriptodevizákra voksol
- Már csak a gyógyszergyártásra tudott koncentrálni a Richter
- Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban: a tavalyi év is rekorderedményt hozott
- Támogatást keres vállalati beruházásokhoz? Itt a megoldás, ami segíthet
- Négy magyar csapat száll versenybe a legjobb egyetemi startup címért
- Ismét jazzfővárossá avanzsál Paloznak
- Ukrajna második legnépesebb városát veheti célba Oroszország
- Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
- A drágább tankolás és a telkócégek díjemelései is felfelé húzták az inflációt
- Kriptoverzum – Mit tud a decentralizált kriptokereskedési felület?
- Amerikai-izraeli feszültség, iraki üzenet az olajpiacon, lejtmenet a kriptopénzeknél
- Eddig nem tapasztalt módon pusztul a nádas a Balatonnál
Friss hírek
-
Fico elleni merénylet: öt lövésből négy elkerülhető lett volna
Számos ponton hibázott a szlovák miniszterelnök testőrsége a Nyitrabányán történt merénylet során, vélekedik az általunk megkérdezett biztonsági szakértő. -
Paranoid igazságosztó lehetett Juraj Cintula
A Trend FM által megkérdezett kriminálpszichológus szerint paranoid igazságosztó lehetett a szlovák kormányfő támadója. -
Csökkent az éves infláció Amerikában, az ipari termelés viszont stagnál
A várakozásoknak megfelelően csökkent az éves infláció az Egyesült Államokban, áprilisban éves szinten 3,4%-kal nőttek az árak a Reuters konszenzusának megfelelően, ami azt jelenti, hogy az infláció év elején látott újbóli emelkedése elakadt. Ez kifejezetten jó hír a piacok szempontjából – derül ki az Akcenta jelentéséből. -
Május 31-én irány a Rosalia Borpiknik a Trend FM-mel!
Tavaly még csak terveztük, idén azonban a Trend FM nyitja meg a Rosalia Borpikniket május 31-én. -
BorMárka: „A legjobbak legjobbjai!”
Több szempontból is különlegesnek számít az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny. A 25. alkalommal megrendezett VinAgora a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (VinoFed) által ajánlott 100 pontos, pozitív bírálati rendszer alapján zajlik, így hazánk egyetlen nemzetközileg is akkreditált borversenyeként tartják számon.