1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Miklós Felíciával

    A Richter a vártnál sokkal jobb eredményeket ért el 2015-ben. A cég árbevétele forintban mérve 3,3 százalékkal növekedett, míg az üzemi eredménye 78,5 százalékkal szárnyalta túl az előző évit. A Richter vezérigazgatója „óvatos” előrejelzésében azonban 10 százalékos üzleti eredménynövekedést jósolt 2016-ra. Erre vezethető vissza a keddi részvényárzuhanás. A Richter 6,9 százalékot esett, 4887 forintra. Az oktatás átszervezéséről állapodtak meg a Köznevelési Kerekasztal ülésén. Átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata és várhatóan még ebben a félévben megkapják az iskolák vezetői a gazdálkodásukat segítő igazgatói bankkártyát. Idén szeptemberben és jövő szeptemberben egyaránt újabb béremelés várható. Ezen kívül más béremelést egyelőre a kormány nem tud vállalni. A japán tőzsdeindex kedden 5 százalékot veszített értékéből, ráadásul a 10 éves kötvények hozama 0 százalék alá esett, mínusz 0,02 százalékra. Ennek lehetséges hatásairól is lesz a műsorban, illetve szót ejtünk a hazai nyugdíjrendszerről is. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Szűcs Péter és Miklós Felícia

  3. 10:05

    Kultúrpart Marosi Viktorral

    A Kultúrpart mai adásában Ongjerth Dánielt kérdezzük, az Inda Galéria Will I Be Happy c. kiállításáról, a Téka együttes negyven év közös zenéléséről mesél, valamint vendégül látjuk az Egy Másik Zenekart.

  4. 12:06
  5. 13:05

    Golf Túra

    A Golf Túra vendége Karakas Attila, a Footgolf Academy alapítója, akivel a 2016-os magyar bajnokságról, illetve az idei tervekről beszélgetünk.

  6. 14:36
  7. 15:05

    Szívlapát a Kapcsolódjunkban

    A Szívlapát rovatban szó lesz a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványról

  8. 15:36

    Pesten és Budán a Kapcsolódjunkban

    Az Urbanisztika rovat vendége pedig Hankó Gergely lesz a Hulladék Akadémiáról

  9. 16:10

    Kultúrpart a Kapcsolódjunkban

    A Kultúrpartban Oláh Kálmánt kérdezzük a jazz és szimfonikus zene szintéziséről, február 12-i koncertje kapcsán.

  10. 17:05

    A Nap Vendége

    Erdős Gabriella, a TaxMind Kft. vezető cégtársa. A riporter Emőd Pál.

  11. 18:06

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-09 00:05:00

A holnap tegnapja

2025-07-09 11:05:00

Zenei válogatás

2025-07-09 12:05:00

Monitor

2025-07-09 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-09 13:35:00

Reggeli Monitor extra

2025-07-09 14:05:00

Zenei válogatás

2025-07-09 15:35:00

Kapcsolódjunk

2025-07-09 16:05:00

A Nap Vendége

2025-07-09 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-09 19:05:00

Friss hírek