1. 23:00

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

  2. 05:35

    Reggeli Monitor Nagy Károllyal

    Jövő év első felében eladná az állam a rossz kereskedelmi ingatlanhitelektől megtisztított MKB-t - közölte a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Nagy Márton szerint az MKB Bank megvásárlására nagy az érdeklődés más pénzintézetek részéről. Az ajánlattételi szakasz 2016 januárjában indul. A tavalyi évhez képest 4,1 százalékkal nőtt októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene. Ez némi lassulást jelent a szeptemberi 5,1 százalék után, de a november-decemberi időszak, a Karácsony miatt biztos, hogy kiemelkedően jó lesz. Az október 826 milliárd forintról az év utolsó hónapjára akár 950 milliárd forintra is ugorhat a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb emelkedést a webáruházak forgalma érte el. Szigorítanák az önvezető autókra vonatkozó szabályokat az Egyesült Államokban, Kaliforniában. A szabályozás ugyanis vezetői engedélyhez kötné az önjáró autók használatát, hogy szükség esetén közbeavatkozhasson az utas. A sofőr nélküli autók tesztelésében élenjáró Google-nak ez nagyon nem tetszik, mert pedál, kormány és sebváltó nélküli modellt tervez. Az útdíjfizetési rendszer felülvizsgálatát kéri Fónagy János parlamenti államtitkártól Budaörs polgármestere. A január 1-én bevezetett megyei matrica rendszer – bár a város vezetése nem tartja rossz ötletnek – jelentősen rontotta a város forgalmi helyzetét és a levegő minőségét. Sokan ugyanis a városi utakon próbálják elkerülni az autópálya fizetős szakaszát. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly és Miklós Felícia.

  3. 10:05
  4. 12:00
  5. 12:35
  6. 13:05
  7. 14:05

    Áramlás Kristóf Gáborral

    Hogyan látja cégoldalról a kartellezést az egyik nagy logisztikai holding illetékese? Dr. Székely Zsolttal, a Révész Holding vezérigazgatójával megbeszéljük, hogy előfordult-e a cég történetében, hogy megkörnyékezték őket, hogy miképpen állják a tiszta versenyt a piacon...

  8. 14:35
  9. 15:05
  10. 15:35
  11. 16:12
  12. 17:05

    Hétfő - Egy nő Pataki Zitával

    Dr. Zolnay Judit, a MetLife Biztosító Zrt vezérigazgatója

  13. 18:05

    GR Night Bukovszky Józseffel

    A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-11 00:05:00

Zenei válogatás

2025-07-11 11:05:00

Monitor

2025-07-11 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-07-11 13:35:00

BorMárka

2025-07-11 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-07-11 15:05:00

Fintech Világa

2025-07-11 16:05:00

Prémium Kategória

2025-07-11 17:10:00

A Nap Vendége

2025-07-11 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-07-11 19:05:00

Friss hírek