Rádióműsor
-
00:00
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
06:34
Reggeli Monitor Nagy Károllyal és Sarkadi-Szabó Kornéllal
A pénteki Reggeli Monitorban, természetesen, elemezzük azt, hogy miként dönt csütörtökön este a Fed, emeli-e az alapkamatot, avagy sem. Átmenetileg frankerősödést okozhatna a Fed kamatemelése, de az amerikai szigorítás hosszú távon nem jelentene tartós felértékelődési veszélyt - mondta az Equilor vezető üzletkötője. A svájci jegybank továbbra is negatív betéti rátát tart érvényben, nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén a mínusz 0,75 százalékos irányadó rátán. Bár a negyedéves jelentések általában nem indokolnák, mégis tömeges elbocsátásokat jelentett be több meghatározó cég is az elmúlt hetekben: a többi között a Deutsche Bank, a McDonald’s és a Hewlett Packard is leépítéseket tervez. A tavalyi ötvenezer fős elbocsátás után a HP most harmincezer főtől válik meg, ez a teljes munkaerejének 10 százalékát teszi ki. Rekordmennyiségű gabona termett idén, összesen 7,5 millió tonna. A mennyiség mellett a minőség is kiemelkedően jó lett, például a búza esetében – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Ebben a kedvező időjárás mellett a technológiai korszerűsítések is nagy szerepet játszottak. Vancsura József azonban felhívta a figyelmet arra, hogy most nagyon olcsó, 40 forint a gabona felvásárlási ára kilógrammonként. 30 év alatt akár milliókat is spórolhatunk napelemes rendszerrel: ha egy átlagos háztartás fogyasztását vesszük alapul, 2 millió forintba kerül a beruházás. Ez körülbelül 8 év alatt térül meg. Újra nyitottabb lehet a béren kívüli juttatások piaca Magyarországon, ha Brüsszel elmarasztaló ítéletet hoz. Az Európai Bíróság főtanácsnoka indítványt adott be, amely szerint több ponton is ellentétes az uniós joggal a hazai cafeteria szabályozás. Az ügy 2012-ben kezdődött, amikor a magyar kormány úgy módosította az adószabályokat, hogy az addig a piacon lévő cafeteria-utalványok elvesztették a kedvezményeiket. Ezekkel és más témákkal is várja a pénteki Reggeli Monitor hallgatóit a két műsorvezető: Nagy Károly és Sarkadi-Szabó Kornél.
-
10:40
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként
-
13:00
-
13:35
Zenei válogatás
A Gazdasági Rádió zenéi és a legfrissebb piaci hírek, üzleti információk 15 percenként
-
14:05
-
15:05
-
16:05
Cégvezető
Vezetői dilemmák - A vezetés gyakorlatilag egy folyamatos döntéshozatal. Szinte óráról órára kell olyan döntéseket hozni, amelyek így vagy úgy, de meghatározzák a cég tevékenységét, akár a sorsát is. A jó döntést – vészhelyzetek kivételével – megalapozottan, lehetőség szerint másokkal konzultálva kell meghozni. Stratégiai tervezés, HR-szempontok, cégtársak bevonása, külső és belső elvárások – ez mind egy-egy eleme az előkészítés folyamatának. Vendégünk Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding Kft ügyvezető igazgatója és Ábrahám Viktor az UpFront Média Kft ügyvezetője.
-
18:06
A Nap Vendége
Eszenyi Enikő, Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója. A riporter Kristóf Gábor.
-
19:05
GR Night Bukovszky Józseffel
A Gazdasági Rádió különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják.
- Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
- Átlépte a bűvős határt az Nvidia
- Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
- Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
- Orosz-ukrán háború: Putyin nem köt békét, folytatódnak a felőrlő harcok
- Trump 35%-os vámot jelentett be Kanadára, a chicagói FED elnöke sem hagyta szó nélkül
- Kriptoverzum – A szabályozott stablecoinoké a jövő?
- Zajlik a stablecoin verseny, és még nem tudni, ki lesz a nyertes
- Itt az amerikai gyorsjelentési szezon: eljött a dollár ideje?
- Érdemes vigyázni: áll a bál a kriptopiacon
- Történelmi rekord a magyar tőzsdén, 100 ezer pont fölött zárt a BUX
- Végrehajtás: több marad a zsebben, de több lesz a buktató a bankban?
- Hogyan csapódik le a vámháború? Az ördög a magyar infláció részleteiben rejlik
- Trump újra akcióban: újabb termékekre zúdítana vámokat
- Kriptopiaci káosz: mi vár a Revolut ügyfelekre?
- Musical & More – Szerelemprojekt az Orfeumban
- Így küzdött meg Ferihegy az Armageddon-szerű viharral, 120 km/h-s szél tombolt
- Ez a Tutti! 35 sikeres év az élelmiszeriparban
- Újabb árrobbanás jöhet a lakáspiacon – Mekkora felfordulást hoz az Otthon Start?
- Négy éve esnek a Wizz Air részvényei, messze még a kiút
Friss hírek
-
Magyarország jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. -
Kétmilliárdot fektet egy magyar digitális játékipari cégbe a Focus Ventures
A digitális játékipar világszerte egyre jelentősebb gazdasági és technológiai ágazattá válik. -
Átlépte a bűvős határt az Nvidia
A chipgyártó kapitalizációja túlszárnyalta a 4 ezer milliárd dolláros szintet, ezt a volument ők érték el elsőként. -
Több tízezer károsult és milliárdos károk a pusztító viharok nyomában
Hétfőtől péntek reggelig az ország területéről 11 510 káreseményről érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez, és 3 895 káresemény felszámolásán még továbbra is dolgoznak a tűzoltók. -
Új évad, új vezetés, új arculat – PerformanszBusszal tájol vidéken a Trafó
Progresszív, kísérletező, szabad és kritikus. Az 1998-as nyitás óta ilyen volt, és ilyen is marad a főváros kortárs kísérletező összművészeti terepe, a Trafó.