Ez azért fontos, mert egy komolyabb hideg, mint ami a napokban várható, hatalmas károkat okozna, hiszen megfagyna a növény víztartalma – mondta az általunk megkérdezett agrárszakértő. Simon Attila szerint ezért is fontos a fagy elleni védekezés, persze nemcsak a szőlő esetében.
Az interjúban szó volt arról is, hogy majd’ 300 éve figyelik, rajzolják, hajtatják ki a szőlő egyik vesszejét, így is próbálják előre jelezni, milyen lesz az adott év termése. Ez a Szőlő Jövésnek könyve.
Kőszegen a Jurisics várban is őrzik ennek a hagyománynak egyik szép példányát. A szakértő elmondta: a mai napig ragaszkodnak ehhez a jövendöléshez a tradícióra érzékeny gazdák. M. Szűcs Péter interjúja.
- Reggeli Monitor