Az őszi csapadék elég volt, most komoly fagy nélkül kellene kibekkelni a következő két hónapot. A májusi aranyat érő eső után viszont muszáj lenne néhány nyári zápor is – mondta a Trend FM által megkérdezett agrárszakértő.
Simon Attila szerint mindezen túl szükséges lenne modern tárolóterek kialakítására, ugyanis több termény esetében ez a hiányzó láncszem. A digitális megoldások területén ugyanis Magyarország előkelő helyen áll Európában, lehetőségek vannak, csak jól ki kellene őket használni.
Élen járunk a precíziós művelésben is, ami sokat számít a versenyképesség szempontjából, ráadásul ehhez adottak a művelésbe vont területek mérete is. M. Szűcs Péter interjúja.
- Reggeli Monitor