A vendéglátóhelyek számára kisebb nehézséget okozott a hirtelen újraindulás, például munkaerőt és árukészletet is nehéz volt beszerezniük a szűkös idő miatt. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a legnagyobb eredmény, hogy a pandémia ellenére az ellátási láncok működőképesek maradtak, így a hirtelen kereslet ellenére is nagyjából mindent be lehetett szerezni a nyitáshoz. A munkaerő már bonyolultabb kérdés volt, Kovács László szerint voltak, akik nem túl etikus módon csábították el a konkurencia meglévő alkalmazottait. A testület elnöke hozzátette, hogy a következő hetekben még hasonló hétvégi forgalomra számítanak.

Kovács Lászlóval Péller András beszélgetett a nyitás hétvégéjéről. Az interjút itt meghallgathatják: