A Reuters által megkérdezett elemzők többsége szerint az MNB Monetáris Tanácsa folytatja a kamatcsökkentést, 10 bázisponttal, ami egyben az utolsó lesz a mostani kamatcsökkentési ciklusban. A felmérésbe bevont 22 elemző közül 14 szakember szerint a kamat 10 bázisponttal rekord-alacsony szintre, 2,6 százalékra csökken. Egy szakértő ennél nagyobb, 15 bázispontos kamatcsökkentésre számít, heten pedig arra, hogy már nem változik a kamatszint.

A jegybanki alapkamat alakulása az elmúlt másfél évben


Az elemzők véleményének átlaga szerint az év végére 3 százalékra, 2015 végére 3,75 százalékra emelkedik a kamatszint.

Tóth Gergely, a Buda-Cash vezető elemzője bízik abban, hogy a szinten tartás mellett dönt a Monetáris Tanács. A Gazdasági Rádiónak nyilatkozva azt mondta, az újabb csökkentés most már nagy veszélyeket rejt, sőt akár már az év közepén aktuálissá válhat egy kamatemelés is.

Londonból ezt várják

Az MTI által megkérdezett londoni elemzők úgy vélték, hogy a monetáris tanács kedden valószínűleg még végrehajt egy mérsékelt, 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést, de jelentős az esélye annak, hogy ezzel befejezi az enyhítési ciklust, és ezt be is jelenti, vagy legalábbis erőteljes utalást tesz erre.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői előrejelzésükben közölték: alapeseti várakozásuk az, hogy az MNB (elsősorban a gyorsuló gazdasági növekedés ellenére is mérsékelt inflációs kockázatokra hivatkozva) kedden 0,10 százalékponttal 2,60 százalékra csökkenti alapkamatot, és ehhez az eddigieknél sokkal óvatosabb hangvételű közleményt fűz.

Tavaly még így látták

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly decemberben közzétett legutolsó inflációs jelentésében a lakossági fogyasztás és a beruházások gyorsuló növekedésével számolt a monetáris testület.

A decemberi inflációs jelentésben 2014-re 2,1 százalékos GDP-növekedést prognosztizáltak az MNB szakértői, 2015-re 2,4 százalékos bővülést várnak. A jelentésből kitűnt, hogy 2014-ben 1,5 százalékkal nőnek a háztartások fogyasztási kiadásai, 2015-ben 1,8 százalékkal lehet nagyobb a lakossági fogyasztás a 2014-es szinthez képest.

A decemberi jelentés szerint az infláció a teljes előrejelzési horizonton a jegybank középtávú inflációs célja (3 százalék) alatt alakulhat, és számszerűsítve 2014-ben 1,3 százalékos, 2015-ben 2,8 százalékos éves inflációt vártak az MNB szakértői a decemberi prognózis szerint.