A volatilis üzemanyagáraktól több légitársaság is szenvedett, a legnagyobb európai fapadosok magas jövedelmezőségük miatt tudták valahogy kivédeni ezt a hatást – igaz, a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó profitsorukat legszívesebben kitörölnék az emlékezetükből. Érdekes módon azonban a kőolaj árfolyama nem szökött az egekbe az év elején. Bár a 2018 végi zuhanás után idén eddig lassú felkapaszkodást láthatunk, a januári sávból nem akar elmozdulni az árfolyam. Hiába tesztelte már a Brent a 64 dolláros, a WTI pedig az 55 dolláros szintet, az áttörés elmaradt- mondja a Saxo Bank árupiaci elemzője, Végh István.

Pedig a nyersolaj árát több tényező is támogatja: az Irán és a Venezuela elleni amerikai szankciók mellett a szaúd-arábiai olajminiszter nyilatkozata is ebbe a sorba illeszkedik. A szaúdiak ugyanis februártól tovább szűkítik a kínálatot, miután a korábban megállapodott 10,3 millió hordós napi kitermelést is csökkentik. Ami feltűnő az olajpiacon, hogy a Brent és a WTI közötti olló mérséklődött, a nemrég még 11 dolláros differencia ma 7 dollár környékén áll. Sok spekuláns egyébként kihasználja a két olajtípus közötti árkülönbséget: akik a nagy differencia idején eladták a Brent típusú kitettségüket és WTI-re cserélték, majd visszavásárolták, amikor enyhült a különbség, igen szép nyereséget realizálhattak.

Természeti csapások hajtják a nyersanyagok árfolyamát

Vérfagyasztó hideg van az Egyesült Államok északi államaiban, Chicagóban január végén-február elején hidegebb volt, mint az Antarktiszon, a mínusz 20-30 fokok széllel együtt mínusz 50 fokos hőérzetet eredményeztek. A földgáz árfolyama mégsem indult el meredeken felfelé. Emögött elsősorban az áll, hogy óriási készletek halmozódtak fel földgázból, így a növekvő keresletet a tartalékokból sikerült fedezni. Mindazonáltal a jelenlegi árfolyamszinten (2,5-3 dollár) inkább felfelé mutató kockázatok vannak.

Az ipari fémek árfolyamát a kínai-amerikai kereskedelmi konfliktus már jó ideje nyomás alatt tartja, nagy elmozdulásokról viszont nem beszélhettünk. Kivétel ez alól a vasérc, amelynek árát egy sokkoló tragédia, a múlt hét pénteken történt brazíliai gátszakadás mozdította el egy vasércbánya területén. A balesetben (amely miatt öt embert őrizetbe vett a rendőrség) már több mint 60 fő veszítette életét és a hatóságok továbbra is kutatnak az eltűntek után. A vasérc árfolyama 15 százalékot rallizott a tragédia miatt, azonban Végh István szerint mivel egyszeri sokkhatásról beszélünk, a következő napokban lassan csordogálni fog lefelé az árfolyam.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg. A riporter Szűcs Péter.