Az InDaHouse program több mint száz önkéntese személyesen és Skype-on keresztül is tanul a gyerekekkel, illetve már egészen kiskoruktól kezdve részt vesznek a korai fejlesztésben is – olvasható a hvg.hu-n megjelent, az Invitech együttműködésével készült összeállításban.

Az alapítványi csoport a magánszemélyek adományaiból és a cégek támogatásaiból nemrég kezdte el építeni Hernádszentandráson azt a közösségi házat, amelyben a távoktatást biztosító terem is helyet kap majd.

Így segíti a készségfejlesztő foglalkozásokat az Invitech

Idén tavasszal nyolcadik alkalommal rendezték meg Magyarország egyik legnépszerűbb innovációs versenyét. Az InnoMax Díj ezúttal is a mindennapokat jobbá tévő, a közösségi érdeket is szolgáló innováció elősegítésére fókuszált.

Az infokommunikációs vállalat a szakmai támogatáson felül pályázatonként 500 ezer és 2 millió forint közötti összeggel jutalmazta a nyerteseket. Nonprofit kategóriában a Szociális Innováció Alapítvány pedig különdíjként technikai eszközöket kap annak érdekében, hogy megvalósíthassa a tudásfejlesztési pályázatában szereplő terveiket.

A Skype-kuckó segítségével a hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett foglalkozásokon távolról is be tudnak majd jelentkezni az önkéntes oktatók. Az Invitech az elnyert különdíj részeként az internetes hálózat kiépítésével és a szükséges IT-eszközök biztosításával segíti az InDaHouse online oktatási munkáját.

„Hétvégente az önkénteseink egy része Borsodba utazik, majd hazamegy, ám ahogy nőtt a programban részt vevő gyerekek száma, úgy lett szükségünk olyan kollégákra, akik online is tudnak segíteni. Először felmérjük, hogy a gyermek miben van lemaradva, elsősorban miben kell fejleszteni. Ezek után a foglalkozásvezetője készít neki egy foglalkozástervet, és ahhoz feladatlapokat. A Skype annyiban más, hogy főként a verbális képességeket és a digitális kompetenciákat tudja fejleszteni. A gyerekeknek szó szerint ablak a világra, amikor például a Kínából bejelentkező önkéntesünkkel beszélgetnek” – mondta Benkő Fruzsina programvezető.

Az interjút itt olvashatja el.