A német termelői árak 0,1 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban novemberben. Ez az eredmény ellentmond a piaci várakozásoknak, mivel az elemzők 0,3 %-os csökkenést prognosztizáltak.
A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbálnak magukhoz térni a világ részvénypiacai, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma reggel eséssel indult a nap az európai tőzsdéken, ellenben a magyar tőzsde mérsékelten, de emelkedik.
2024-ben a magyar bruttó hazai termék (GDP) volumene 0,7 %-kal emelkedhet, és a következő két évben rendre 2,6%-os és 3,1%-os bővülésre számítunk.
Tovább ütik a forintot
Hétfőn 408,97 forintba került egy euró, majd gyors zuhanásba kezdett, amiből nem tudott megállni. Szerdán már 413,05 körül mozogtak a görbék, míg péntek délelőtt már egészen a 413,87-es szintet is megütötte a forint.
A dollárral szemben 399,3-ig visszaemelkedett a magyar fizetőeszköz görbéje a szerdai 398,5-ös ponthoz képest. A Fed-döntésre a dollár szárnyalással reagált, így újra erősödött az euróval szemben egészen 1,0350-ig.
Óvatos kamatpolitika a magyar jegybanknál
Változatlanul hagyta az alapkamatot mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, így maradt továbbra is 6,5%. A meghatározó gazdaságok várható kamatpályáit és jövőbeli költségvetési politikáit továbbra is bizonytalanság övezi – indokolta az MNB a kamatdöntését.
Előretekintve is óvatos és türelmes monetáris politika indokolt. 2024 novemberében az infláció 3,7 százalékra emelkedett, miközben a maginfláció 4,4 százalékra mérséklődött. A fogyasztóiár-index emelkedését főként az üzemanyagok gyorsuló árdinamikája okozta. A maginfláció csökkenését a piaci szolgáltatások árainak folytatódó, magas szintről történő dezinflációja magyarázta.