Számos olyan kutatás lát napvilágot, amely szerint a fiatalok egyre korábban kezdik az okoseszközök használatát, és – főleg tapasztalatlanságuk miatt – rengeteg káros tartalommal találkozhatnak a neten. Ennek elkerülésében szerepe van a szülőnek, segíthet benne egy tapasztaltabb testvér, de a megelőzésben, a felkészülésben az internetszolgáltatók szerepe is indokolt. A Yettel elkötelezett az internet biztonságos használatának terjesztése mellett.

A digitális eszközök és az online világ mindennapjaink szerves részévé váltak, és ez alól a gyermekek sem jelentenek kivételt. Minél több időt töltenek a fiatalok az online térben, annál inkább megnő a veszélye, hogy számukra káros tartalommal találkoznak, sokuk pedig egyáltalán nincs felkészülve az ilyen helyzetek helyes kezelésére.

Az Internet Matters brit nonprofit szervezet friss felmérése szerint az idejük nagy részét az online térben töltő 9-15 évesek sokkal több nem kívánt tartalommal találkoznak a közösségi médiában, mint a digitális világban kevésbé aktív társaik. Akik rendszeresen interneteznek vagy posztolnak a közösségi média-felületeken, azok 68%-a biztosan találkozott már erőszakos tartalommal, magát ismerősnek kiadó idegennel, manipulált képekkel, abúzussal vagy felkavaró üzenettel, 37%-uk állítása szerint ráadásul mély nyomott hagyott bennük ez a tapasztalás.

A gyerekek sehol nincsenek biztonságban, ha az internetes veszélyekről van szó, a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli idei országos felmérése ugyanis hasonló eredményeket hozott. Itthon a fiatalok már egészen korán – 7-10 éves korban – találkoznak nem nekik való tartalommal, 71%-uk pedig már biztosan találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal, zsaroló vagy adathalász üzenettel, illetve magát a gyerekekkel nagyjából egykorúnak kiadó felnőttel az online térben.

A tudatosság fejleszthető

A program részeként nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek online biztonságának és digitális tudatosságának növelésére. A ProSuli TudatosNet videósorozat 22, könnyen érthető epizódban aktuális, fiatalokat érintő témákat dolgoz fel, többek között az internetes zaklatással, a biztonságos internetezéssel, az álhírek és online átverések felismerésével, vagy a chat alkalmazások megfontolt használatával kapcsolatban. A rövid animációs videók gyerekeknek, szülőknek és tanároknak egyaránt hasznos segítség, hogy – akár egymást támogatva – elkerülhessék vagy helyesen kezelhessék az online térben előforduló kockázatokat.

A kezdeményezéshez iskolák is csatlakozhatnak: idén 25 új résztvevővel már országszerte csaknem 160 iskola vesz részt. A projekt a digitális oktatási területen aktív tanári közösség kiépítését tűzte ki célul és szupergyors mobilnet hozzáféréssel segíti a tanintézmények digitális útra lépését. 2023 szeptemberétől újabb szintre lépnek: a tanév kezdetétől egy országos digitális nagyköveti hálózat létrehozásával öt digitális nagykövet pedagógus kezdi meg a munkát, akik országszerte helyszíni szakmai segítséget és módszertani támogatást nyújtanak kollégáiknak a projekthez csatlakozott iskolákban.