A kiírás középpontjában ezúttal is az innovációs törekvések felkarolása áll. Az Invitech a szakmai segítségnyújtás mellett jelentős összegű anyagi támogatásban is részesíti a legjobbnak bizonyuló pályaműveket. A nyertes projekteket 2020 áprilisa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek.

Az infokommunikációs megoldásszállító továbbra is az Effekteam Egyesület (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot. A 2006 óta működő szervezet azzal a céllal jött létre, hogy inspirálja és támogassa az üzleti és nonprofit szektor felelős szereplőit a hatékony környezeti és társadalmi célú befektetésekre.

„A vállalatok számára komoly hozzáadott értéket jelent, ami a civil szektorban megjelenik tudás és hitelesség, és emiatt egy ilyen innovációs díjnak is nagyon nagy a sikere. Nyilván ezért is szereti maga az Invitech is ezt a díjat, hiszen olyan szervezetekkel tud együttműködni, akik tényleg értik azt az adott területet, az adott szakmát, és hitelesek is" – fogalmazott a zsűri tagjaként Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója a legutóbbi díjátadón.

További részletek a pályázatról a www.invitech.hu/innomax oldalon!

A hagyományoknak megfelelően ismét neves szakemberekből álló zsűri választja majd ki az elismerésre leginkább érdemes négy pályaművet, de ez alkalommal is lesz közönségszavazás az új elemként meghirdetett „Innomax Dolgozói Díj" mellett.