Az Invitech InnoMax Díj tavalyi pályázatán egy animációs lézerprojektor terve, egy kórházi szolgáltatásokat értékelő online felület, egy egészséges, környezettudatos táplálkozást támogató alkalmazás, a társadalmi szolidaritás eszméjét népszerűsítő online játék, valamint egy hátrányos helyzetű emberek integrációját segítő vendéglátóhely is a nyertesek közt volt.

Az infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltató azzal a céllal hozta létre a díjat még 2010-ben, hogy felhívja a figyelmet a kreatív, innovatív, a gyorsan változó piaci körülmények között is helytálló cégekre, illetve, hogy teret és lehetőséget adjon a fejlődni képes vállalatoknak önmaguk megmutatására.

A beadási határidő: 2020. január 15. A nyertes projekteket 2020 áprilisa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek. A kiírás elérhető a társaság honlapján: www.invitech.hu/innomax

2016-ban az InnoMax Díj szellemisége megújult, középpontba állítva a közérdeket szolgáló innováció érvényesülését. Felismerve, hogy a korszerű eszközök és a naprakész tudás átadása milyen jelentőséggel bír a nonprofit szervezetek esetében, 2018-ban a pályázat már teljes egészében a civil szféra szereplőinek részvételére koncentrált. A legjobb projektötletek ismertségét pedig tovább növelte, hogy azokat még az elbírálás időszakában közönségszavazásra is bocsátották.

„Az Invitech a nonprofit szervezetekre fókuszáló koncepcióját viszi tovább 2019-ben is. Sőt, bevonva kollégáinkat, egy további díjra társaságunk dolgozói is javasolhatnak a környezetükben működő, társadalmilag példamutatóan értékes tevékenységet folytató civil közösségeket. Ezzel is az a célunk, hogy minél több ember ismerje fel ezeknek a szervezeteknek a fontosságát, minél többen figyeljenek fel az ott folyó munkák eredményeire. Fontosnak tartjuk a díjjal járó szakmai tanácsadást is, amelynek keretében szakembereink abban is segíteni tudnak a nonprofit szervezeteknek, hogy minél sikeresebben végezzék tevékenységüket a gyorsan változó informatikai kihívások közepette" – fogalmazott Marton László vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettes, az Innomax zsűritagja.

Az alapítás óta körülbelül 800 pályamű érkezett, és összesen mintegy száz projektötlet részesülhetett, némely esetben több millió forintos díjban.

A hagyományoknak megfelelően ismét neves szakemberekből álló zsűri választja majd ki az elismerésre leginkább érdemes négy pályaművet, de ez alkalommal is lesz közönségszavazás az új elemként meghirdetett „Innomax Dolgozói Díj" mellett. A társaság továbbra is az Effekteam Egyesület (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) szakértő közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot.