Az alapítvány mobilalkalmazásról szóló projektötlete nemrég InnoMax Nonprofit Díjat kapott. Az Invitech infokommunikációs szolgáltató idén kilencedik alkalommal osztotta ki a díjakat. A pályázat középpontjában ezúttal a nonprofit szervezetek innovációs törekvéseinek felkarolása állt.
„Az alapítványnál főleg a neveléssel foglalkozunk, mindig is kerestük és keressük azokat a lehetőségeket, amelyek érdekesek lehetnek a fiataloknak. Az emberi jogok, a demokrácia, az esélyegyenlőség és az aktív állampolgárság fogalmáról és gyakorlatáról igyekszünk izgalmasan beszélgetni. Azt tapasztaltuk, hogy az oktatásban a játékosítás kiemelt figyelmet kapott a fiataloktól, ezért azt találtuk ki, hogy egy társasjátékot készítünk. Mindez elsőre nem hangzik túl izgalmasnak, de 2016-ban végül sikerült egy olyan játékot létrehozni, amely kooperatív, csapatmunkát igénylő, és a közösség tagjai által végzett problémamegoldáson alapszik" – idézte Az Emberség Erejével Alapítvány vezetőjét a HVG Brandchannel cikke.
A következő tanévben már be szeretnék mutatni az applikációt
„Az időkeretet úgy alakítottuk ki, hogy a játékot két tanóra alatt végig lehessen játszani. A témáknál pedig figyeltünk arra, hogy a tantervbe illeszthetők legyenek. A könnyebb és modernebb terjeszthetőség érdekében úgy döntöttünk, hogy a táblát, a dobókockát és a bábukat az asztalon hagyjuk, és minden mást felpakolunk egy mobilos alkalmazásba. Pont kapóra jött, amikor megláttuk az InnoMax-pályázatot, és nagyon örülünk, hogy sikerült nyernünk. A megnyert 500 ezres pénzösszeg segít abban, hogy elkezdhessük az érdemi munkát. Ha minden a terveink szerint alakul, a 2019-20-as tanév iskolakezdésekor be is tudjuk mutatni az alkalmazást" – részletezte Nyirati András.
Az InnoMax jó példa a civil és üzleti szektor kapcsolatára
A zsűriben ezúttal is részt vett Molnár Klára, az Effekteam Egyesület (korábban Adományozói Fórum) igazgatója. Molnár Klára elmondta: az üzleti és civil élet összekapcsolására egyre több regionális és országos példa van. Ugyanakkor a cégek egyre fókuszáltabban, megadott stratégia szerint patronálnak. Ez azt jelenti, hogy a támogatást üzleti tevékenységhez kötik, ami kihívást jelent a civil szektor számára.
Nyertesek a 2019-es InnoMax Díjon
Szerinte az Invitech InnoMax pályázatának egyik különlegességét az adja, hogy az infokommunikáció és infotechnológia területén ilyen régóta, ilyen típusú pályázat nincs még egy Magyarországon. Az elmúlt években a társadalmi szervezetek megismerték a kiírást, ennek következtében egyre jobb, egyre színvonalasabb pályázattal indulnak.
A kiírás célja az innováció és a minél magasabb társadalmi hasznosság elismerése, és a szervezők figyelemmel kísérik az alapítványok fejlődését is. Tehát nemcsak a pályázat kiírásától a díjátadóig támogatják a nyerteseket, hanem a folyamatot utánkövetve, a nonprofit szervezeteket tovább segítve vesznek részt a fejlesztésekben.