A pénzügyi rendszer kockázatairól elmondta, hogy nagy, rendszerszintű veszélyt most nem lát. A szektor minden mutató alapján jobb állapotban van, mint 2019-ben volt. „Az egyik fő kihívás a digitális átállás, új szereplők tűnnek fel a semmiből, régi piacokat forgatnak fel. Ez lehetőség is, de veszély is, az árnyoldal a kiberbűnözés. Erre válasz volt a KiberPajzs program és az 5 csapás intézkedéscsomag – a központi visszaélésszűrő rendszer, szorosabb monitoring, zéró tolerancia a csalókkal szemben" – részletezte az MNB leköszönő alelnöke.

A digitalizáció felpörgette a pénzügyi világot: Revolut, Wise és társai

Az Index kérdésére válaszolva elmondta, hogy a Revolut ügyfélszerzésben elképesztően sikeres, Magyarországon már másfél millió felett van a számláik száma. „Ha lenne hazai banki licence, a top három lakossági bank közé tartozna – mindezt öt év alatt érte el. Ugyanakkor jellemzően másodlagos számlaként használják. Fontos, hogy a Revolut nem univerzális bank, nem igazán hitelez és egyelőre nincs magyarországi licence, sem fióktelepe. Ezért a felügyelet beavatkozási lehetősége korlátozott. Ezt is mérlegelni kell, mielőtt valaki a megtakarításai nagy részét ott tartja" – hangsúlyozta Kandrács Csaba.

A jó hír, hogy a neobank is érzi, lépnie kell, és egyre komolyabban szó van arról, hogy fióktelepként megjelenik Magyarországon.

Hozzátette: „az ügyfélszerzésben gyorsak és ügyesek a kihívók. De a hazai bankok is reagáltak: ma már sok tekintetben hasonló ügyfélélményt, gyors, kényelmes és pénztárcabarát megoldásokat nyújtanak. A brand ereje persze számít, gyakran többet visz, mint maga a szolgáltatás minősége. Ez éles, de egészséges verseny. Felügyeletként figyeljük a folyamatokat, s nem avatkozunk be, addig, amíg a verseny tisztességes, és nem kezdi ki valamelyik intézmény egészséges működését".

Fotó: MNB.hu