A leállás miatt kedden 10 repülőjáratot kellett törölni a tervezett 31-ből, szerdán pedig lekevesebb 14 járat nem tudott elindulni. Pakisztáni újságírók a WhatsApp csevegőalkalmazás egyik csoportjában velük is megosztott üzenet alapján közölték, hogy az országot irányító radikális iszlamista tálib kormány egyes tisztviselői visszautasították azon vádat, mely szerint szándékos korlátozás történt volna; az országos leállást pedig az elhasználódott optikai kábelek cseréjével indokolták, amit a kabuli vezetés egyik tájékoztatásért felelős tisztségviselője is megerősített.
A szolgáltatás helyreállítását több százan kitörő örömmel ünnepelték meg a főváros utcáin, az autósok pedig dudálással köszönték meg.
Ezzel járt, hogy elvágták a világtól Afganisztánt
A blokád súlyosan érintette a pénzügyi szektort és az oktatást, így a gazdasági és társadalmi károk gyorsan nőnek. Lehetetlenné váltak a pénzátutalások, a lányok és nők pedig csak online tanulhattak eddig is, ami a leállás idején nem volt lehetséges. Tárik Meszár Közel-Kelet szakértővel Kecső Richárd beszélgetett még a kényszerszünet idején.
- Reggeli Monitor