„Pánikról nincs szó a piacokon, mert nem annyira ritka eseményről van szó, bár az is igaz, hogy amerikai kormányzati leállásra utoljára 7 éve volt példa" – nyilatkozta a Trend FM Reggeli Monitor című adásában Miró József, az Erste vezető elemzője.
Legutóbb szintén Donald Trump elnöksége alatt, 2018-ban volt rá példa. Akkor 34 napig nem működött a szövetségi kormányzat.
„Trump, akinek a szövetségi kormányzat radikális átalakítására irányuló programja már most is mintegy 300 ezer munkavállaló elbocsátását vetíti előre decemberig, azzal fenyegette a kongresszusi demokratákat, hogy a leállás utat nyithat olyan visszafordíthatatlan intézkedéseknek, mint a további munkahelyek és kormányzati programok megszüntetése. Ez a helyzet akár meg is könnyítheti a leépítéseket, mert segítheti azt, hogy megmutassa, kinek a munkájára nincs szükség" – részletezte Miró József.
Az Erste vezető elemzője szerint a költségvetési kiadások esetében elég sokat kérnek a büdzsé elfogadásáért. „Az év végével futna ki az egészségügyi kiadások után járó adókedvezmény. Ezt a republikánusok nem folytatnák. Van egy olyan gyanú, hogy erről még pénteken sem egyeznek majd meg. Az amerikai GDP-re gyakorolt hatása az ilyen leállásoknak ezred- vagy tizedszázalékokban mérhető" – árnyalta az amerikai költségvetési és gazdasági problémákat a vezető elemző.
„Nem az állami alkalmazottak csökkentése fogja megoldani az amerikai államháztartási hiány- és államadóssági problémákat. Egy 300-400 millió lakosú országban nem 300 ezer ember elbocsátása és az ő fizetésük megspórolása fogja megváltani a költségvetést" – összegzett Miró József. Majdnem 30 ezer milliárd dollár az amerikai GDP összege.
Az első féléves költségvetési adat pluszköltekezésre ösztönözheti a magyar kormányt
310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a magyar kormányzati szektor idei első félévi hiánya. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint ugyanakkor az idei második negyedévi többlet 480 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt. Ilyen magas negyedéves szufficitre legutóbb 2017 első három hónapjában volt példa.
„Az ember KSH oldalát böngészve nem akarta elhinni, meg kellett törölnie a szemét, hogy jól lát-e. Utoljára 2019-ben láttunk olyan negyedévet, hogy többlettel zárt a magyar költségvetés"– mondta el a reggeli műsorban Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője.
10 százalékkal nőttek a bevételek az első félévben, tavalyhoz képest. A vártnál gyengébb gazdasági teljesítményt ellensúlyozta, hogy mindezt a fogyasztás viszi, és ez jót tett a költségvetési adatoknak.
„A költségvetés kiadási oldalán végrehajtott spórolások voltak ugyanakkor a döntőek. Pozitív töltettel futhat neki a költségvetés a 2. félévnek. Jól megfogták eddig a kormányzati költekezéseket. Erre van igazán ráhatása az államnak, a bevételi oldal mindig nagyban függhet a gazdasági folyamatoktól" – mondta el meglátásait Nagy János.
A 2. félév számait terheli a 3 gyermekes édesanyák SZJA-mentessége, a kedvezményes, állami kamattámogatású 3 százalékos lakáshitel és a nyugdíjkiegészítés.
„Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közlései alapján maradhat az egész évre a 4 százalék körül GDP-arányos államháztartási hiány. Nemcsak az új bejelentett intézkedések miatt, hanem az állami alkalmazottak béremelésének hatása is érezteti majd magát" – zárta gondolatait az Erste makrogazdasági elemzője.
A Reggeli Monitor műsorvezetője, Nagy Károly. Az interjúkban elhangzott még:
- Mivel utólag az amerikai állami alkalmazottak döntő többségében megkapják az elmaradt fizetésüket, nem lesz jelentős hatása a költségvetési leállásnak.
- Jót tehet-e a magyar hitelminősítésnek a jobb 1. féléves költségvetési adat?
- Az év utolsó negyedéve picit jobb lehet gazdasági szempontból, főleg a jobb üzleti hangulatindexek üzenik ezt.
- Reggeli Monitor