„Ez egy feladatlapkészítő alkalmazás, amelyet többnyire dolgozatírásra, házi feladatok összeállítására és gyakorlásra használnak a pedagógusok, de ezen kívül országos tanulmányi versenyeket is rendeznek az oldalunkon. Az oktatásnak az egyik legfontosabb területe a tudásfelmérés és az ehhez igazított gyakoroltatás, szerintem ez az, amiben a Redmenta kifejezetten jó tud lenni" – mondta az IoT Zóna műsorában Visy Zoltán, a vállalkozás ügyvezetője.

A pandémia előtt 250 ezer regisztrált felhasználójuk volt, ami azt jelentette, hogy naponta nagyjából 4-5 ezer dolgozatot és házi feladatot írtak a felületükön keresztül a magyar diákok. Majd az online oktatásra való hirtelen átállás miatt tavaly tavasszal ők is megtapasztalták a korábban elképzelhetetlen, exponenciális növekedést.

„Egy hétvége alatt kellett felkészítenünk a rendszert arra, hogy a napi 5000-ből naponta több mint 100 ezer dolgozatot, gyakorló- és házi feladatot tudjon kezelni a program" – érzékeltette a cégvezető, hogy mekkora ugrást kellett menedzselniük a hazai járványhelyzet kitörésekor.

Visy Zoltán kiemelte, hogy a Vodafone Digitális Díj elnyerése rendkívül fontos számukra. Az elismeréssel járó támogatás abban segíti őket, hogy nagyobb léptékű fejlesztéseket is el tudjanak végezni idén ősszel és jövő tavasszal.

További részleteket itt olvashat!