A 2014-ben nyílt az EnergyLandia, amely Krakkótól egy órára, Zlator nevű település mellett található, és a régió legnagyobb ilyen létesítményének számít. Sőt, az amerikai megaparkokkal is felveszi a versenyt, ha látványról és adrenalinsokkról van szó. Itt található például a világ legnagyobb hibrid hullámvasútja.

A hatalmas és egyre bővülő park három nagy részre van felosztva, azon belül számtalan játék, attrakció és hullámvasút található. A negyedik nagyobb terület a vízi park.

A látogatókat a hullámvasutak mellett dodgem, 3D mozi, céllövölde, játéktermek, barlangvasút és pörgő-forgó szerkezetek is várják.  A hagyományos attrakciók mellett kaszkadőrbemutató és vadnyugati faluban való szálláslehetőség is színesíti a programot. Legalább két napot érdemes Energylandiában eltölteni, de jó időben a víziparkra még egy külön napot is érdemes szánni.

A Világjáró Magazinban a szédítő attrakciók mellett Krakkóban is körülnéztünk. Hallgassa meg Szabó Virág és Almásy Gyula beszámolóját!