Másfél évvel ezelőttig általában egyszerűen és belátható időn belül tudták a cégek teljesíteni a tengerentúli rendeléseket, legyen szó légi vagy vízi szállításról. Bármilyen messziről is indult az áru, körülbelül egy hónap alatt eljutott a célállomásig, és minden akadály nélkül szállíthatták tovább a megrendelőhöz. A szállítás díja is kiszámítható volt, így a kis- és középvállalkozások is rendszeresen folyamodtak ehhez a módszerhez. Ám 2020 tavaszán visszafordíthatatlan folyamat indult el, amelynek hatásait még a következő években is érezni fogjuk.

2020 februárjában, amikor a koronavírus-járvány kezdetét vette, a vírus terjedésének megfékezése érdekében a légi és tengeri forgalmat is drasztikusan csökkentették. A szállítási idők és díjak megemelkedtek, több helyen leállt vagy drasztikusan csökkent a termelés, a boltok polcain készlethiány volt tapasztalható. Mindenki abban reménykedett, hogy a járványhelyzettel együtt a nemzetközi áruszállítási helyzet is javulni fog, ám ez nem így lett. Míg a légi szállítmányozásban az árak és a szállítási idők a járvány lefékeződését követő járat-újraindítások eredményeként normalizálódtak, addig a tengeri szállítmányozás soha nem látott mélységeket élt és él át még most is.

Mi a probléma valódi oka?

Mihály Attila elmondta, a szakértők álláspontja szerint több ok vezetett a tengeri szállításban felmerülő problémákhoz. Az első komoly fennakadást a konténerhiány okozta. A tavaly nyár végén Kínából kiáramló szállítmányok vissza nem érkező vagy késve érkező konténerei generálták. Miközben egyes régiók exportigénye egyre nagyobb lett, sok kikötőben hegyekben álltak a kirakatlan import konténerek. Tovább nehezítette a helyzetet az ősszel szokásos karácsonyi árudömping, valamint a járvány újabb fellángolása. 2021 tavaszán, amikor a piac egy kis megnyugvást várt volna, az Ever Given elakadásának esete ismét megnehezítette az iparág működését. Többhetes késéseket tapasztalhattak a cégek, amikor a Szuezi-csatornában rekedt teherhajó hat napig teljesen elzárta a világ legforgalmasabb hajóútját.

Miután pedig megjelent a koronavírus delta variánsa, munkaerőhiány lépett fel, ami szállítások kimaradását és késését okozta. Az iparágban dolgozók jelentős hányada Indiából és a környező országokból származik, ezeken a területeken pedig kiemelkedően súlyos volt a járvány hatása. Emiatt rengetegen nem tudtak dolgozni, így a teherszállításban és a kikötők működtetésében is fennakadások merültek fel. A hatóságok több, nagy forgalmú kikötőt zártak be napokra a fertőzésveszély miatt, ami, felborítva a hajók menetrendjét, késéseket és hatalmas mennyiségű hátramaradt árukészletet eredményezve.  Ezek a folyamatok sajnos mind a mai napig tapasztalhatóak. Az indiai variáns és az újonnan bevezetett óvintézkedések miatt a megszokott, körülbelül 30 napos tengeri szállítási idő helyett akár 40-42 nap alatt érkeznek meg a konténerek, ez pedig több cégnél megváltoztatta a termelési szokásokat.

“Azok a cégek, melyek eddig a tengerentúlról szerezték be alapanyagaikat, kénytelenek voltak átalakítani beszerzésüket. Vannak, akik Európából magasabb árért, de kiszámíthatóbb feltételekkel rendelkező cégektől rendelnek, de vannak, akiknek le kellett állítaniuk a termelést, ezt pedig a fogyasztók is érezhetik. Az is egyre jellemzőbb, hogy a cégek megnövelik raktárkészletüket, ezzel biztosítva a megfelelő mennyiségű alapanyagot a stabil működéshez” - mondta Mihály Attila, a Trans-Sped légi és tengeri szállítmányozási vezetője.

Van kiút?

Szakértők álláspontja alapján 2022 tavaszáig nem fognak változni a most jellemző szállítási feltételek, de pontosan nem lehet megjósolni, mi vár ránk a jövőben. A mostani előrejelzések azt mutatják, hogy a jelenlegi, akár 20.000 dolláros konténerenkénti szállítási árak miatt, a pandémia előtt tapasztalt árakat már nem fogjuk újra elérni, ezért a boltok polcain megtalálható áruk áraiban is növekedést tapasztalhatunk majd.

Mihály Attila és munkatársai bíznak a mihamarabbi pozitív változásokban, hiszen mint minden más logisztikai vállalat, a Trans-Sped is megérzi a kialakult helyzet nehézségeit. Az ügyfelek precíz és teljes körű kiszolgálása érdekében a nemzetközi szállítások folyamatos monitorozására és esetleges átszervezésére van szükség, ez pedig extra kapacitást igényel nemcsak a légi és tengeri szállítási üzletágtól, hanem a raktárlogisztikai üzletág munkatársaitól is. Tendencia az is, hogy a gyártó- és ellátókapacitások zavartalanságát egyre inkább betárazással, rugalmas és komplex logisztikai szolgáltatások igénybevételével hidalják át a cégek. Online üzletek mellett például ma már akár az autóipari konszernek is európai, magyarországi logisztikai központok feltöltött raktáraiból szolgálják ki vevőiket, gyártókapacitásaikat, hogy egy újabb hullám vagy tengeri szállítási nehézség miatt ne kelljen leállniuk.

És a legfontosabb kérdés: mikor rendeljünk annak érdekében, hogy árunk a kívánt határidőre beérkezzen?

Az elmúlt években egy  Távol-Keletről induló konténer esetén ha bő két hónapot kalkuláltunk a szállításra,  azzal általában biztonsággal beérhetett az áru Magyarországra. Természetesen a szállítás minden területén, különösen a tengeri szállításban előfordulhatnak terven kívüli események, ez mindig benne van a pakliban, de ezeknek a szállításoknak csak kis részét érintették. Mára ez korábban soha nem tapasztalt módon változott meg. A tranzitidők még jónak mondott esetben is elérik a két hónapot, de sajnos a három, sőt négy hónapos tranzitidők sem ritkák. Állandóak a hajóterek túlfoglalásai, mindennaposak a konténerlemaradások, átfoglalások, a hajókésések.

Mit tehetünk egy ilyen helyzetben?

Mivel ezen körülményekre sem a szállító cégeknek, sem a megbízóiknak nincs ráhatásuk, kénytelenek vagyunk tudomásul venni őket és együtt élni velük. Ajánlott a szállításra kész árut mielőbb elindítani az első lehetőséggel. Nem célszerű jelenleg kedvezőbb, olcsóbb lehetőségre, újabb árajánlatokra várni, mert a díjak, ahogy a szállítási feltételek is  folyamatosan változnak, és mostanság inkább csak romlanak.  A piac szereplői továbbra sem látják jeleit bármi javulásnak, és a mindennapok gyakorlata is ezt erősíti. Az évvégi „hajrá” időszak miatt erre, ez évben már nincs is esély.  Abban bízhatunk, hogy a járvány újabb hullámának lecsengése után, jövő év tavasza talán hoz némi javulást, és talán rendezettebbé, kedvezőbbé válik a hajózási iparág is - írja elemzésében a Trans-Sped Kft.

A logisztika legnagyobb kihívása a munkaerőhiány és a globális ellátási láncok átszervezése. A problémák kiváltó oka a koronavírus világjárvány, megoldásuk pedig a digitalizáció, illetve a szakemberek képzése lehet. A raktárakon belül már megvalósult az eszközök elektromoshajtásra való átállása, ami a közúti fuvarozásban egy sokkal hosszabb folyamat. Fülöp Szabolcs, a Trans-Sped Kft. ügyvezetője beszélt az egyre jelentősebbé váló e-kereskedelemről és arról is, hogy a cég hogyan készült fel az ágazat előtt álló változásokra. Molnár Gábor interjúja.