Sokszor hallani olyan eseteket, hogy egy saras, jeges, csúszós járdán valaki elcsúszik, elesik és súlyosan megsérül. Ilyenkor elsősorban a közterület fenntartójának felelőssége kerül előtérbe, de bizonyos esetekben az adott járdaszakasz melletti ingatlantulajdonos felelőssége is felmerülhet.

Minden esetben vizsgálják a károsult közrehatását is, vagyis azt, hogy kellő odafigyeléssel és gondossággal járt-e el, illetve azt, hogy a fenntartó mindent megtett-e annak érdekében, hogy ezt a helyzetet megelőzze. Fontos szem előtt tartani, hogy ha mi nem takarítjuk a járdát a házunk előtt, és valaki elesik, akkor akár velünk szemben is kárigényt terjeszthet elő.

A jogtanácsos kiemelte: érdemes olyan lakásbiztosítást kötni, amelyben felelősségbiztosítás is szerepel, így, ha valaki a mi hibánkból sérül meg a házunk előtt, akkor a biztosítótársaságunk felelősségbiztosítóként fizet helyettünk.