Ilyenkor sokan elsősorban vagy leginkább Tokajra gondolnak, ahol amolyan nemzeti ügy az édes borok dolga, emellett az országimázs szerves része. Több mint egy évtizedes tendencia szerint a tokaji furmint a borok „zászlóshajója", miközben egyre növekszik azok tábora, akik Tokaj második főfajtáját, a hárslevelűvel együtt emelik ki.

Mi most mégis visszakanyarodunk a késői szüretelésűek világához. Ennek egyik fő apropója, hogy az idei VinAgora Nemzetközi Borversenyen a Grand Tokaj pincészet Late Harvest tétele Champion-érmes lett. A rangos elismerés is jól jelzi, hogy milyen kiváló minőségű borokat képes produkálni ez a típus.

Mindezért is úgy gondoljuk, hogy érdemes napirendre tűzni és keresni az édes borok lehetőségét, és helyét a hazai, illetve nemzetközi piacokon egyaránt. Részben gazdasági, üzleti szempontok mentén, de mindenképp a borokra és a pincészet életére fókuszálva vendégünk Rábai László, a tokaji borvidékről, a Grand Tokaj vezérigazgatója, aki 2022 elején vette át a borászat vezetését.

A korábban Tokaj Kereskedőház néven működő borászat 2013-ban lépett a megújulás útjára, aminek hátterében a vállalat minőségi borkészítés melletti elköteleződése áll. Rábai László korábban a Pannonhalmi Főapátság titkára is volt, valamint borok tekintetében a pincészetet indulásától fogva tulajdonosi képviselet formájában menedzselte. László elmondása szerint „a vásárlói kör bővítése nem könnyű, hiszen az édes borok forgalma világszerte csökken vagy éppen stagnál”.

A vakkóstolóval egybekötött teljes beszélgetés pedig elérhető a Trend FM YouTube-csatornáján, valamint a Podcastgyár by TrendFM applikációban is.