Bírósághoz fordult a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ), miután az Est Media (Est) a Delta Systems 2019. július 30-án bejelentett felvásárlásával kapcsolatban megtagadta a tájékoztatást, illetve a betekintést az iratokba. A TEBÉSZ, amely egyben a társaság kisrészvényese is, még augusztus elején levélben kért tájékoztatást az Est Mediától, miután a cégvásárlási bejelentésben szereplő, valamint a közhiteles nyilvántartásokban fellelhető adatok között ellentmondásokat fedezett fel. A részvénytársaság igazgatósága azonban indoklás nélkül megtagadta a kért tájékoztatást, ezért fordult a TEBÉSZ a bírósághoz – mondta lapunknak Dióslaki Gábor, az érdekképviselet elnöke.

Fotó: Kallus György

Az Est Media által bejelentett ügyletsorozat több sebből vérzik, ráadásul a közzétett tranzakciók üzleti és pénzügyi adatainak racionális kifejtése sem történt meg. Az Est jogellenes hallgatását, titkolózását nem lehet máshogyan értelmezni, mint hogy az ügyletben valóban lehetnek logikátlan részletek, illetve a menedzsmentnek valóban van titkolnivalója – értékelt Dióslaki.

„A Delta csoporttal való tárgyalások eredményeképp a részvényesi érdekeknek megfelelően tényleges üzleti tevékenységgel töltődött fel és új jövőképet kapott az ezt megelőzően üres tőzsdei vázként működő Est Media. A folyamatban lévő tranzakcióval kapcsolatos információk azonban üzleti titoknak minősültek, azok kiadása külső félnek veszélyeztette volna a tárgyalások sikerességét, továbbá az ilyen információk közzétételére tőzsdei cég esetében szigorú szabályok vonatkoznak – válaszolta megkeresésünkre a társaság. – Az üzletrész-adásvételi szerződés aláírásának napján, a lehető legszélesebb körű tartalommal, a megfelelő közzétételi felületeken (így a Budapesti Értéktőzsde honlapján és a kozzetetelek.mnb.hu oldalon) tájékoztatta a nyilvánosságot a tranzakcióval kapcsolatos tényekről. Az Est Media természetesen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően mindenkinek biztosítja a részvénykönyvbe történő betekintés lehetőségét” – áll a társaság lapunknak küldött válaszlevelében.