Az Mfor-Privátbankár.hu munkatársa azt mondta, hogy akár négyezer forinttal is többe kerülhet a húsvéti bevásárlás. A legolcsóbb füstölt lapocka például 200 forinttal, a kenyér 44 százalékkal drágult.

Valkai Nikolett hozzátette: az árkosárban havi rendszerességgel 30 termék árát vizsgálják. Ezek olyan élelmiszerek, amelyek bármelyik családnak a kosarába bekerülhetnek. A legutóbbi felmérésük szerint súlyos ezrekkel került többe egy átlagos nagyvásárlás, mint egy évvel ezelőtt.

A tojás esetében az egekbe szökő takarmányáraknak, illetve a magas energiaáraknak van jelentős drágító hatása. A kutatásban a tojás átlagosan 27 százalékkal drágult egy év alatt, és jóval 55 forint fölött van darabja a boltokban. Mérettől és tartásmódtól függően 550 és 850 forint között mozog a 10 darabos tételek ára.

Hallgassa meg Lakatos László interjúját, amelyben a húsvéti sonka, a prémium italok és a csokinyuszi drágulásáról is szó esik.