Az S&P Global új előrejelzést adott ki a feltörekvő piaci országok egy csoportjának idei gazdasági kilátásairól. Különösen Magyarország esetében várható szerényebb 2024-es növekedés, mint korábban prognosztizálták: a GDP növekedési előrejelzést lefelé módosították 2,2 %-ra a korábbi 2,6%-ról.

Márciusban 617 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés – derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes adatközléséből. A költségvetés elcsúszására jellemző, hogy ezzel az első három hónapban 2321 milliárd forintos összesített deficit alakult ki, ami a tavaly tavasszal tervezett pénzforgalmi hiány 92%-át is meghaladja.

Törökországban az ipari termelés februárban az előző havi 1,3 százalék után 11,5 százalékkal, 2022 februárja óta a legnagyobb mértékben bővült éves összevetésben a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfői közlése szerint.

A pozitív hírek ellenére sem tudott erősödni a forint

Hétfőn 390 környékén indította a hetet a hazai deviza. Az árfolyamra ingadozás volt jellemző a héten. A pozitív gazdasági hírek érkezésére mindig erősödött, azonban ezt nem tudta megtartani. Csütörtök délelőtt 391 környékén mozog az árfolyam. A dollárral szemben viszont egyértelműen nagyot esett a magyar fizetőeszköz. Jelenleg 364 környékén áll a kurzus. Az USD viszont erősödött az EUR-val szemben. Csütörtök délelőtt 1,072 környékén mozog az EUR/USD árfolyam.

Itt a friss inflációs adat

Márciusban 3,6% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon. Februárban 3,7%-os inflációt jelentett a KSH, vagyis folytatódott az immár 14. hónapja tartó árindex-csökkenés. A friss adat egyrészt megerősíti, hogy a látványos drágulásnak vége Magyarországon. Az élelmiszerárak kifejezetten lefelé húzzák az inflációs adatot, éves alapon csak 0,7%-os az áremelkedési ütem, ezen belül márciusban egy hónap alatt mindössze 0,1 százalékos emelkedést mért a KSH.