Nehéz a műfaj hazai lehetőségeiről beszélni, hiszen a támogatási oldalon egy kevés figyelmet kapó stílusról van szó. Míg egy nagyjátékfilm várható bevételeiről, a munka hosszáról és részleteiről előzetesen is sok minden megjósolható, addig egy dokumentumfilm megvalósulása teljesen más dimenzió. Sós Ágnes a Láthatatlan húrok című többszörösen díjazott munkáját hozza fel példának. A Pusker nővérekről szóló film nagyjából hét év alatt készült el, de a műfaj sajátossága, hogy nem ritkák az akár egy évtizedig tartó forgatási fázisok sem. Egy dokumentumfilm az életről szól, és igaz történeteket mesél el, valódi emberekkel, így nem lehet előre megmondani, hogy a kamerának meddig kell forognia. Ez az egyik fő oka annak, hogy támogatási oldalról sokszor túl kockázatos befektetésnek tűnhet előfinanszírozni egy ilyen alkotást, ha nem lehet előre tudni, hogy mikor lesz kész produktum a tervekből.

Pedig az igény megvan a minőségi magyar dokumentumfilmekre, ezt az is bizonyítja, hogy a BIDF közönsége évről-évre nő. A dokumentumfilm egy ötvözete a hagyományos filmes szórakoztató művészetnek és a nyers valóságnak. Sós Ágnes elmondta, hogy nem egyszer saját zsebből kell a forgatási fázist finanszírozni és már egy szinte késztermékkel a beruházói oldal elé állni. Pedig a költségek magasra rúghatnak, hiszen kamerára szükség van és az utazásra is költeni kell. A kockázat pedig mindig magas, hiszen lehetséges, hogy sok év munkájából végül nem lesz semmi.

Sós Ágnes arra is válaszolt, hogy a 2020-as év milyen hatással lesz az alkotókra. A szakember biztos benne, hogy a koronavírus járvány rengeteg dokumentumfilmest meg fog ihletni és bár nem vár hatalmas dömpinget a témától, de abban biztos, hogy a jövő évi BIDF-en több pandémiával foglalkozó alkotást is láthat majd a közönség.

A Sós Ágnessel készült beszélgetést itt meghallgathatják, illetve a fesztiválról további információkat ide kattintva érhetnek el. A Nagytotál szerkesztő-műsorvezetője Péller András.