A Hezbollah harcosai „ellenséges tüzérségi állásokra „támadtak „Katyusa típusú rakéták tucatjaival” – áll a mozgalom közleményében, amelyben hozzátették, hogy ez „válasz volt az ellenségnek a falvak és civil házak elleni támadásaira”.

A fegyveres csoport szerint a rakétatámadás célpontja Zavara település volt a megszállva tartott területeken, válaszul az Aita es-Saab és et-Tajbeh falvak elleni korábbi izraeli légitámadásokra.

Daniel Hagar, az izraeli hadsereg szóvivője megerősítette a Hezbollah bejelentését. A Dél-Libanonban végrehajtott izraeli légitámadások után mintegy negyven rakétát lőttek ki péntek este Dél-Libanonból Észak-Izrael felé, a rakéták szántóföldekre hullottak, senki sem sebesült meg – mondta a szóvivő. A rakéták miatt több településen megszólaltak a légvédelmi szirénák.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli légitámadások célpontjai a Hezbollah katonai objektumai voltak. Pénteken a Hezbollah két, robbanószerrel megrakott drónja lépett Libanonból izraeli területre, ahol elfogták őket.

Az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését az Irán által Izrael felé megfogalmazott fenyegetés miatt – mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője pénteken.

John Kirby egy újságíróknak tartott beszélgetésen – kérdésre válaszolva – úgy fogalmazott, nem tagadja azokat a híreket, amelyek bizonyos katonai erősítésekről szólnak, és úgy fogalmazott, felelőtlenség lenne, ha az erők elhelyezkedését nem tekintenék át ebben a helyzetben, illetve bizonyos „kiigazítások” már történtek is.

Hangsúlyozta, hogy az amerikai adminisztráció hírszerzési forrásai is megerősítik azt, hogy az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy Teherán részéről nyilvánosan is megfogalmazták szándékukat a múlt heti izraeli légicsapás után, amely egy magas rangú iráni katonai vezető ellen irányult Szíriában.

Fotó: X közösségi oldal