1. 23:00
  2. 05:05

    Reggeli Monitor Németh Lászlóval

    A január 13-i tajvani választáson nemcsak arról döntenek, hogy ki fogja újabb 4 évig kormányozni a világ jelentős része által el nem ismert szigetországot. Az is eldől, hogy nagyobb esély van-e egy újabb háború kirobbanásának Tajvan és Kína között. Elmondjuk majd, hogy miért. Beszélünk arról is, hogy egyelőre csak ideiglenesen, de november közepén kétszer is, az emberi történelem során először több mint 2 Celsius fokkal emelkedett a Föld átlaghőmérséklete az iparosodás előtti szint fölé. Ez az átlépés egy pillanatnyi mért adat. Vajon mit jelent ez a továbbiakra nézve? Aztán, szó lesz a hazai munkanélküliségi és foglalkoztatási helyzetről, de szóba hozzuk a legújabb prémiumállampapírok előnyeit és hátrányait is, mint ahogy elemezzük a Magyar Telekom részvényeinek felfutását, és a kriptopiac további esélyeit is. A műsorvezető Németh László.

    Belehallgatás:
  3. 09:35
  4. 10:05

    Menni-Enni

    A Menni-Enni mai adásában először bemutatkozik a WAMP designvásár, majd egy speciális film készítéséről hallunk, amit Budapest 150. születésnapjára készítettek az alkotók. Végül a Lengyel Idegenforgalmi Szervezet ősz-téli aktivitásáról beszélgetünk.

    Belehallgatás:
  5. 12:05
  6. 12:35
  7. 13:05
  8. 14:05

    ReBrief

    A reBrief hírei között a Sneakerness Fesztiválon megrendezett SneakPeek-ről és a Telekom szülőknek szóló kampányáról lesz szó. A spotszemlében ma a megújult Árukereső és a TippMix reklámjairól, valamint az iPon imidzs filmjéről beszélünk. A műsor második felében a Collabortól Márky Anna és Gabnay Máté lesz a vendégünk, akikkel az új, influenszer-tehetségkutatóról beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.

  9. 14:35
  10. 15:05
  11. 16:05
  12. 17:05

    Hétfő - Egy nő

    A műsorvezető Kutasi Judit.

    Belehallgatás:
  13. 18:05

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-09 00:05:00

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Most már hivatalos: a háztartási és piperecikkekre is bevezeti a kormány az árrés stopot- A reggeli monitorban a pontos részleteket a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondja el. Szó lesz arról, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagok elenyésző hányada szánja pénzét ingatlan célú beruházásra, vásárlásra, felújításra, inkább gyűjt a nyugdíjára. Beszámolunk arról is, hogy a februári csökkenés után márciusban sem tudott nőni az ipari termelés volumene, és az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémia előtt tisztelgő „A Varázshatalom – Tudás, Közösség, Akadémia” című kiállításról is. A független pénzügyi tanácsadó beszél arról, hogy alááshatja a Google dominanciáját a keresési piacon, hogy az Apple már javában vizsgálja a Safari webböngésző átalakításának lehetőségeit, és arról, hogy ennek híre, hogyan mozgatta meg a részvényárakat, majd az Erste vezető elemzőjével nyitja a tőzsdét a műsorvezető, M. Szűcs Péter.

2025-05-09 06:35:00

Zenei válogatás

2025-05-09 11:05:00

Monitor

2025-05-09 13:05:00

Kultúr-Trend Magazin

2025-05-09 13:35:00

BorMárka

2025-05-09 14:05:00

Krízisek és Pofonok

2025-05-09 14:05:00

Mozgásban Varjú Frigyessel

2025-05-09 15:05:00

Fintech Világa

2025-05-09 16:05:00

Prémium Kategória

2025-05-09 17:10:00

A Nap Vendége

2025-05-09 18:05:00

A Nap Vendége

Tímár Ádám, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatója. A műsorvezető Oláh Andrea

2025-05-09 18:05:00

Trend Night Bukovszky Józseffel

A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

2025-05-09 19:05:00

Friss hírek