Rádióműsor
-
23:00
-
05:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Miért kedvelik még mindig a készpénzfizetést a magyarok? Pedig a digitális fizetés infrastruktúrája jól kiépített. Még a fiatalok többsége is ódzkodik az online pénzügyi tranzakcióktól. Az okokról a Mastercard igazgatója beszél egy felmérés kapcsán. Bármelyik pillanatban kitörhet Izlandon egy vulkán Grindavik város közelében és sajnos ez nemcsak az ott lakóknak okozhat gondot, hanem akár Európa közlekedésének is. A szigetországban már megemelték a légiközlekedési riasztás szintjét. A Reggeli monitorban Varga G. Gábor, az Egek Ura Blog alapítója beszél arról, hogy miért veszélyeztetheti a légiközlekedést a vulkáni hamu. Veszteséggel üzemel a hazai fuvarozók többsége. Ennek oka egyebek mellett az, hogy a szektort megbízásokkal ellátó két fő terület, az ipar és a kiskereskedelem is mélyrepülésben volt az utóbbi időben. Vajon meddig bírja az ágazat – erről is szó lesz reggeli műsorunkban. Két hosszabb elemzői beszélgetést is hallhatnak: Sayfo Omar, közel-kelet szakértő a gázai harcok hétvégi fejleményeiről, az MFOR –Privátbankár munkatársa pedig Ukrajna gazdaságáról, az újjáépítési tervekről és a hazai CSOK lakáspiacra, a lakásárakra, a kínálatra, és a hitelekre gyakorolt hatásáról beszélget a műsorvezetővel Imre Lőrinccel. Várja önöket a szerkesztő Péli Nagy Kata is.
- Belehallgatás:
-
09:35
-
10:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
14:05
ReBrief
A reBrief spotszemléjében ma a Vodafone két legújabb spotjáról és a Mastergood új reklámjáról beszélünk. A hírek között szó lesz a Bookline és a WizzAir közös kampányáról, valamint a Simple applikáció új funkciójának kommunikációjáról. A műsor második felében Tóth Andrea a Kastner kreatív igazgatója, a 2023-as Golden Drum zsűritagja a vendégünk, akivel a reklámverseny idei mezőnyéről és a díjazás szempontjairól beszélgetünk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint a Mediator két munkatársa: Dankó Bence vezető stratéga és Tóth Gergő reklámszövegíró.
- Belehallgatás:
-
14:35
-
15:05
-
16:10
Sportérték Imre Lőrinccel
Több mint fél évszázad, vagyis 1972 után jutott ki ismét egyenes ágon, pótselejtező nélkül a magyar labdarúgó válogatott az Európa-bajnokságra. Az együttes a selejtezőcsoportot ráadásul veretlenül abszolválta, megelőzve Szerbiát, Montenegrót, Litvániát és Bulgáriát. A Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője arról is beszélt, hogy elvárásként nem, de célként meg kell fogalmazni a csoportból való továbbjutást a jövő nyári, németországi kontinenstornán. Az ellenfelek ismeretében, a december 2-i sorsolás után kezdik el gőzerővel kialakítani a felkészülés programját. A mai Sportértékben Sipos Jenővel Imre Lőrinc beszélget.
- Belehallgatás:
-
17:05
Hétfő - Egy nő
Dr. Füredi Júlia szervezetpszichológus, vállalatikultúra-szakértő. A műsorvezető Kutasi Judit.
- Belehallgatás:
-
18:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.

Putyin újra kijátszaná az atomfegyverkártyát
Ha nem mennek jól a dolgok Oroszországban, akkor szokott előjönni az atomfegyverkártya – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója arra reagálva, hogy a minap újra felvetődött, Putyin utasítást adott atomfegyverek tesztelésére.
- Putyin újra kijátszaná az atomfegyverkártyát
- Tűzeset és kockázatok árnyékában: a kedvező eredmények ellenére újraértékeli stratégiáját a MOL
- Séfek, cukrászok, innovátorok: visszatér a SIRHA Budapest
- Átmeneti lassulás a Richternél, a cég vezérigazgatója is Washingtonba utazott
- Készüljünk tudatosan a hosszantartó fiatalságra, miben segít a szállodai gyógyászat?
- Konszolidál, de állja a sarat az arany
- 20 éve nyitotta meg kapuit a MÜPA, ma már ikonikus intézmény
- Ingatlanos vagy nepper? Hol húzódik a határ a szakma és a lehúzás között?
- Viccből komoly üzlet: hogyan lett a Dogecoinból globális brand?
- Újjászületik az M1-es: így halad minden idők legnagyobb autópálya-felújítása
- Agresszió és türelmetlenség: a közlekedési kultúra és a biztonság kéz a kézben jár
- Megtorpantak az albérletárak Budapesten: január óta nem volt ilyen alacsony az átlagár
- Hogyan szerezzünk pénzt egy művészeti produkcióhoz?
- Akár rekordprofitot is hozhat a magyar gyorsjelentési szezon
- Félelem és veszélyes üzem az utakon: hogyan vezethetünk biztonságosan?
- Az elektromos autóknál télen az akkumulátor-kapacitás a kulcs
- Száz éve a sport szolgálatában – jubileum a Testnevelési Egyetemen
- Új Sziget, új korszak: pénteken indul a jegyértékesítés
- Halálos kór a szőlősorok között – Veszélyben a magyar borászat
- Csalások, rémhírek, fogyasztói jogok: biztonságos-e az online vásárlás?
Friss hírek
-
Putyin újra kijátszaná az atomfegyverkártyát
Ha nem mennek jól a dolgok Oroszországban, akkor szokott előjönni az atomfegyverkártya – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója arra reagálva, hogy a minap újra felvetődött, Putyin utasítást adott atomfegyverek tesztelésére. -
Tűzeset és kockázatok árnyékában: a kedvező eredmények ellenére újraértékeli stratégiáját a MOL
Kiemelkedően teljesített a MOL csoport a harmadik negyedévében. A tisztított EBITDA meghaladta a 974 millió dollárt, ami éves alapon mintegy 15 százalékos növekedést jelent. -
Séfek, cukrászok, innovátorok: visszatér a SIRHA Budapest
Két év után ismét megrendezik Budapesten Közép-Európa legjelentősebb élelmiszer- és vendéglátóipari, valamint gasztronómiai kiállítását és versenyét. -
Átmeneti lassulás a Richternél, a cég vezérigazgatója is Washingtonba utazott
Nőtt a gyógyszeripari vállalat árbevétele, de az adózott eredmény 7 százalékkal csökkent az első háromnegyedévben. -
Készüljünk tudatosan a hosszantartó fiatalságra, miben segít a szállodai gyógyászat?
Hogyan maradhatunk fiatalosak testben és lélekben? Hogyan vigyázzunk tudatosan egészségünkre?