Rádióműsor
-
00:00
-
06:35
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Magyarországon több mint 50 éve nem volt járványos gyermekbénulásos megbetegedés, azonban mindaddig, amíg a világ különböző pontjain a vad vírus előfordul, addig a gyermekek veszélynek vannak kitéve. A Reggeli Monitor első perceiben feltérképezzük, hogy világszerte milyen lépéseket tettek és lehet tenni a poliovírus megfékezése érdekében. Ha már gyermekek, idén már a 24. befogadó játszóteret adták át idehaza. 7 óra után már a gazdaságé a terep: előbb a hazai és európai augusztusi kiskereskedelmi adatokról számolunk be, majd a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatóját az idei és jövő évi inflációs célokról kérdezzük. Ha csütörtök, akkor 8 óra után jelentkezik Kriptoverzum rovatunk. Eljött az ideje, hogy visszatekintsünk a nyári hónapokra: ezt tette a Magyar Turisztikai Ügynökség is mivel értékelték az idei nyári szezont, ami a számok alapján a rekordok döntögetését eredményezte. Ha pedig ősz, akkor itt a látás hónapja. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres látásellenőrzés fontosságára. 9 óra után az economx.hu vezető elemzőjével nyitjuk a tőzsdéket. Adásunk utolsó részében megpróbáljuk a kulisszák mögé vezetni Önöket, Karikó Katalin, orvos-élettani Nobel-díjas kutató életrajzi könyve kapcsán. Számít a figyelmükre a műsorvezető Nagy Károly, és az adás szerkesztője Gál Márk.
- Belehallgatás:
-
10:35
-
11:05
Egészségkód
Az Egészségkódban a látás hónapja kapcsán Szabadi Zsolttal, a Magyar Optikus és Optometrista Szövetség elnökével beszélgetünk arról, hogy mik a leggyakoribb szembetegségek, hogyan befolyásolják a környezeti hatások a látásunkat és vajon érdemes-e vizsgálnunk a szembetegségek lelki eredetét.
- Belehallgatás:
-
12:05
-
12:35
-
13:05
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
Szenzor
Mai adásunkban a Google újdonságai mellett a Samsung idei FE modellje is szóba kerülnek, majd tesztre fogjuk az iPhone 15-öt és a Pro Maxot is.
- Belehallgatás:
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Ferenczi Gergely, az Opten Kft. céginformációs igazgatója. A műsorvezető Nyul Zsuzsa.
- Belehallgatás:
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség.
- Maradt a 6,5 százalékos alapkamat – az amerikai cégek jól teljesítenek
- Növekedne a cége, de eddig hiányzott a forrás? Olyan tudást adunk, amit tőkére válthat!
- Forró nyomon: a Föld mélyéből jövő energia Európában és idehaza
- Fekete péntek a kriptóban: mi történt, és mit tanulhatunk belőle?
- Vaslady a példaképe – Történelmi fordulat Japánban, először vezeti nő a szigetországot
- Kevesebben dolgoznak, mint egy éve – számottevő a külföldi munkaerő
- Az évszázad rablása – Felbecsülhetetlen veszteség a Louvre-ban
- Sokan döntenek a kiszállás mellett, megugrottak a befektetői ingatlaneladások
- Tűz az olajfinomítóban: mikor jöhet áremelkedés az üzemanyagpiacon?
- Ingyenesnek tűnik, mégis sokba kerül: így vernek át a félrevezető online reklámok
- Egyelőre rendben van a levegő minősége a Mol olajfinomítójának közelében
- Részvényeken, nyersanyagokon keresnek sokat a profi befektetők
- Az elektromos autózás rejtelmei és veszélyei
- Hogyan lehet kiszűrni a gyanús e-maileket a deepfake világában?
- Tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának üzemében, életbe lépett a vészhelyzeti protokoll
- Szárnyal az arany, az ezüst és a réz – érdemes még beszállni?
- Még mindig nem veszik elég komolyan a magyar cégek a kibertámadásokat
- Az AI neve Anna - világelső magyar
- Logikus lenne egy budapesti béke
- Tök finom, ha a tök finom
Friss hírek
-
Nincs B terv – gyakorlati segítség a hulladék csökkentéséhez
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet – hívja fel a figyelmet a Humusz Szövetség. -
Ez az adatvezérelt prevenció új korszaka a diabéteszben
A MEROVA Health a cukorbetegség megelőzésének digitális úttörőjeként most újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat új befektetési körben összesen 100 millió forint tőkét vont be. -
Amikor minden másodperc számít – Mit tegyünk, ha szirénát hallunk?
A baleset megelőzésétől az életmentésig: a járműbiztonság komplex rendszereiről volt szó a közlekedési podcastunk újabb epizódjában. -
Nyertem egy autót! – avagy hogyan vernek át a nyereményjátékok?
A kereskedelem által hirdetett nyereményjátékok vagy sorsolások bizony csak első hallásra kecsegtetőek, aztán gyakran éri csalódás a hiszékeny embert. -
Hogyan mentenek életet a gépkocsik aktív és passzív biztonsági rendszerei?
Az aktív biztonsági rendszerek célja a balesetek megelőzése vagy a karambolok súlyosságának csökkentése. A passzív rendszerek pedig a baleset bekövetkezése után védik az utasokat.