Rádióműsor
-
00:00
-
06:35
Reggeli Monitor Imre Lőrinccel
Tudta, hogy a mai napig öröklési illeték egy mai napig létező fizetési kötelezettség? A Reggeli Monitor csütörtöki adásának első perceiben erről hallhatnak. 7:00 után pedig már az egyre inkább fejlődő, digitalizált világgal foglalkozunk, ami alól a bankszektor sem kivétel. Az MBH Bank hálózati stratégiai igazgatója beszámol az első ütemben az Állatorvostudományi Egyetemen telepített okoskapszuláról. Ha pedig modern világ, akkor szót ejtünk ennek egyik potenciális veszélyforrásáról. A Magyar Nemzeti Bank ajánlással segíti – elsősorban – a piaci szereplők adathalászat elleni harcát. A tőzsdenyitás előtt pedig programkavalkádra számíthatnak, aminek apropóját a turizmus világnapja adja. Itt lesz velünk az economx.hu vezető elemzője, akivel megpróbáljuk kibogozni a szálakat a hazai üzemanyaghelyzet körüli álláspontokról. Adásunk utolsó részében pedig a könyvkedvelők figyelmére is számítunk, hiszen megnyitja kapuit a 28. Budapest Nemzetközi Könyvfesztivál. A műsorvezető Imre Lőrinc, az adás szerkesztője Gál Márk.
- Belehallgatás:
-
10:35
-
11:05
-
12:05
-
12:35
-
13:05
Monitor
3,1 százalékos nyugdíjkorrekciót jelentett be a kormány. Az átlag 210 700 forintos nyugdíj így 217 232 forintra emelkedik. A pluszkifizetések novemberben érkeznek és 190 milliárd forintjába kerülnek a költségvetésnek. A 13 órai Monitorban szó lesz arról is, hogy egyelőre maximum egy erős kérés a kormány részéről az üzemanyagforgalmazók felé az árak mérséklése, nem túl valószínű, hogy a kabinet költségvetési bevételekről mondana le a fogyasztói árak mérséklése érdekében. Október 1-től meg kell kezdeniük a bankoknak a lakosság kötelező tájékoztatását a befektetések hozamáról, illetve arról, hogy mekkora jövedelemre tehettek volna szert, ha a megtakarításaikat állampapírba fektetik. A Bankmonitor elemzési vezetője szerint, a lakossági tudatosság mellett a betéti kamatok növekedésére is hatása lehet az intézkedésnek. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Nagy Károly.
- Belehallgatás:
-
13:35
-
14:05
-
14:35
-
15:05
Szenzor
Mai adásunkban a Xiaomi őszi bejelentéseit vesszük végig (13T, 13T Pro, Smart Band 8 és Watch 2 Pro), a műsor második felében pedig a Sony kompakt csúcsmodelljét, az Xperia 5 V-öt fogjuk tesztelni.
- Belehallgatás:
-
16:05
-
16:35
-
17:10
-
18:05
A Nap Vendége
Dr. Sütő Zoltán Gergely és Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke és alelnöke. A műsorvezető Érczfalvi András.
- Belehallgatás:
-
19:05
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
-
Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
A Mandoki név Budapesttől, Londonig, New Yorkon, Los Angelesen és Tokión át egészen Clevelandig visszhangzik.
- Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
- A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
- Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
- Ez a bor - és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
- Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
- Pörgetik a Tiktokot, közben több százezret spórolnak meg a kuponokkal
- Berobbant az Otthon Start – Félő, hogy nem lesz elég szakember a felújításokhoz
- Ez a sztori mozgatja most a hazai tőzsdét: átalakítja az energiatárolást az Épduferr?
- Venezuelai droghajót támadott az USA – A Maduro-kormány destabilizálása lehet a cél
- Még mindig nem talált magára a magyar ipar
- „Ha a kormány Budapestet csődbe löki, akkor az csődbe rántja a magyar gazdaságot”
- Mennyire tűzveszélyes az elektromos robogók töltése?
- Új rekord, tovább száguld az arany
- Rekordösszeget költöttek az angol klubok az átigazolásokra, a Liverpool a csúcson
- Fékez az amerikai munkaerőpiac, ez az ára Trump gazdaságpolitikájának?
- Új világrend születik – így írná át Kína a játékszabályokat
- Hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Contemporary
- Egyre több a magyar és német befektető Dubajban
- Öngyilkosságba hajszolt a ChatGPT egy amerikai fiatalt, lép az OpenAI
- Saját tulajdon vagy bérelt otthon? Így pörögnek az intézményi bérlakások
- Bezuhant a sörforgalom, de a kevesebb néha több?
- Orosz-kínai gigamegállapodás az energiapiacon, a magyar GDP alig-alig növekszik
- Fake news, deepfake: kereszttűzben az AI
- Megindult a roham az Otthon Start hitelért, óriási a verseny a bankok között
- Kampány az italos kartonokért: dobd a sárga kukába, ne a szemétbe!
- Maffiavezérek és titkosszolgálatok, kaszinók és forradalmárok
- Budapest hozta a kötelezőt, a Balaton gyengébb szezont zárt
Friss hírek
-
Aranylemez és világsikerek – A Mandoki név az egész világon visszhangzik
A Mandoki név Budapesttől, Londonig, New Yorkon, Los Angelesen és Tokión át egészen Clevelandig visszhangzik. -
A klímaváltozást megszenvedhetik a napelemek is
Hiába nagyobb a nap melege, idővel ez kontraproduktív a napelemek teljesítményére. Ugyanis mint minden elektromossággal működő dolog ezek is túlmelegedhetnek, és emiatt veszítenek teljesítményükből. Ha nincs szél, hűteni kell őket. -
Történelmi lépés a 4iG-től, felvásárolják a Rábát
A cégcsoport megvásárolja a Rába Járműipari Holding Nyrt. többségi, 74 százalékos részvénycsomagját. Ezen kívül 1789 forintos ajánlati áron kötelező nyilvános vételi ajánlatot tesz a fennmaradó részvényekre. A tranzakció közel 25 milliárd forintos értékét a társaság saját tőkéből és hitelből finanszírozza. -
Ez a bor - és whiskey-készítők aduásza - Világhírűek a zempléni tölgyből készült hordók
Kevés borászati termékünk világhírű igazán, de a zempléni tölgyből készült hordó valóban az. -
Ki az igazi győztese a Google kontra Amerika pernek?
A gigapert mindkét fél sikerként könyvelte el, ám szakértők szerint inkább a keresőcég szempontjából született kedvező ítélet.